Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Jogosan érzek egy kis csalódást?

Jogosan érzek egy kis csalódást?

Figyelt kérdés
Az egyik jó barátommal munkát kerestünk. Balatonra akartunk menni vendéglátásban dolgozni. Azt mondta hogy kevés pénze van ezért keressünk valami gyári melót a közelben. Ahol ketten tudunk lenni. Akár szállásos is lehet. Mind addig amíg nem lesz egy kis pénze és utána mehetünk a balcsira dolgozni. Sajnos nem találtunk olyat. Viszont ő talált egy olyan gyári melót ahová csak őt vették fel. Ott dolgozók az egyik barátnője is és az anyukája is. 1 hónap után szóltam neki hogy szeretnék én is ott dolgozni. Intézzen be. Ő is allig várta hogy együtt dolgozzunk. Felvettek és az első nap velem volt. Szüneteken ketten voltunk és cigizni is elkísért. Másnap viszont jött a barátnője és engem egyedül hagyott. Reggel az öltözőben nem is köszönt és még csak rám sem nézett. Úgy csinált mintha nem látott volna. Szünetben ki hívtam őt cigizni majd azt mondta hogy most nem akar jönni és hogy bent eszik. Majd nézem hogy a barátnőjével mennek az ebedlobe és mikor a barátnője mondja hogy cigizni szeretne akkor az udvarra indultak. Miközben amúgy én is cigizni szerettem volna. A barátnőm látta az arcomon hogy tök szarul esett hogy engem egyedül hagyták ezért szólt hogy volna e kedvem jönni. Mentem velük, de úgy éreztem magam mint egy harmadik kerék. Kint cigiztünk majd megsem várva hogy elszívom a cigit, bementek rám sem néztek és ott hagytak kint. Nagyon szarul esett. Új vagyok még ott és senkit nem ismerek ott. Olyan rossz volt egyedül lenni. Azt hittem hogy ő olyan barátom akivel ha elmegyünk valahova dolgozni akkor együtt leszünk szünetekben hulyulunk. Kicsit csalódott vagyok. Nagyon rosszul esett. Én nem csináltam volna ezt vele. Én már dolgoztam a balcsin és oda akartam vinni őt ahol én dolgoztam. Ott én biztos hogy nem hagytam volna magára. Kitartottam volna mellette amíg nem illeszkedik be. Egy percig sem hagytam volna magára.
2022. ápr. 7. 16:15
 1/3 anonim ***** válasza:

Szóval a barátodat nem hagytad volna magára csak a barátnődet?

Teljesen egyértelmű, hogy mindenki a párját választja döntő helyzetekben.

Nem fogja a barátnője azt nézni egész nap, hogy a szabadidejét nem vele tölti hanem a barátjával, veled. A barátok mindig másodlagosak. Lehet hárman is eltudtok beszélgetni, de az mégse olyan mint kettesben.

Jogosan érzed azt, hogy csalódtál, de ez a normális. Nem lesz olyan barátod soha aki a párja helyett inkább veled lenne. De ha neked lesz barátnőd ugyan ezt tennéd. Persze lehetne ezt a helyzetet jobban kezelni és megtalálni az egyensúlyt. Mondjuk veled elszívja a cigit és utána barátnőzik. Vagy ilyesmi. Az, hogy teljesen szellemnek néz az indokolatlan. Viszont azt ne várd el, hogy együtt fogtok végig hülyülni ha ott a barátnője. Valószínűleg túl gondoltad már ezt a dolgot alapból.

Azt is megkérdőjelezném, hogy a barátod le akar e menni a balatonra dolgozni majd. Minek menne le ha itt is van munka? Ráadásul itt a barátnője is. Szerintem csak kifogás volt, hogy ne kelljen lemennie balatonra dolgozni. Ő itt akar lenni a barátnőjével.

2022. ápr. 7. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Nem a párja.... Én nő vagyok és a barátnőmről beszélek.
2022. ápr. 8. 01:17
 3/3 anonim ***** válasza:
Áhhh értem. 🥴
2022. ápr. 8. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!