Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Hogyan tudnék kiszeretni...

Hogyan tudnék kiszeretni belőle? Persze, már múlik erősen, de még párszor eszembe jut…

Figyelt kérdés

2020 január elején ismertem meg őt, amikor még volt egy alig pár hete indult kapcsolatom. Egy közösségi oldalon, egy csoportban kezdett reagálni, és kommentelni a posztjaimra a lány. Aztán úgy alakult, hogy ráírtam, megelőzve egy balhét egy másik csoporttárssal (de ez most nem is fontos). Aztán maradtunk online beszélgetésben a lánnyal, és január közepén elhívtam egy házibuliba. El is jött volna (egy egyhetes csetelés után), de a pasija (akivel szeretői státuszban volt) mondta, hogy szerinte mit akarok vele “csinálni”, inkább ne jöjjön. Nem jött, én meg vittem a mindig kombináló, mindent-beszéljünk-át-ezerszer barátnőmet. Utána a lány kiment külföldre dolgozni, és nem tudtunk találkozni, ezért pár hónapon keresztül naggggyon intenzíven beszélgettünk, eleinte írásban, majd telefonon is – egyszer 4 órán keresztül beszélgettünk!! Közben benne voltam a párkapcsolatomban, ami február végéig tartott csak. De nem a lány miatt! Vagy mégis? 🤔 Neeeem! A barátnőm miatt volt a szakítás, de nem erősködöm, hogy a másik lány nem játszott ebben szerepet. Amúgy, egy elég csinos lányról volt szó! Tulajdonképpen, nagyon szívesen jártam volna vele, de mivel az a tipikus nő, akit mindenki meg akar szerezni, ezért én folyamatosan azt bizonygattam neki, hogy csak barátkozom vele. Miért? 🤔 Mert nem akartam elveszíteni. Egyszer még azt is befüllentettem neki, hogy aszexuális vagyok. Ezt nehezen akarta elhinni, de elhitettem vele. 😏


Pár hónap után hazajött a külföldi munkából és találkoztunk. De persze, csak mint barátok! A valóságban még jobban nézett ki, mint a képeken. De volt egy bibi a lánnyal! Amellett, hogy volt egy idősebb pasija, az, hogy bipoláris volt!!!! 😳 Ez eléggé megnehezített bármit is vele. Na, de nem ugrom ennyire előre. Mozi után elvittem egy buliba, ahol találkoztunk a haverjaimmal. Nem hitték el, hogy csak barátok vagyunk. Nem bizonyította a “barát státuszt” az sem, hogy úgy ült mellettem, hogy a combjait rátette az enyémekre (ne ribizzétek le, pls). A következő alkalommal mielőtt átjött este, írta, hogy festi a körmét, meg hogyan fog felöltözni, annak ellenére, hogy kértem, hogy ne öltözzön csinosan. Miután megérkezett, megint kicsit zavarban volt, de csak amikor ránéztem, aztán kajáltunk, és filmet néztünk. Én leültem a kanapéra, ő meg belefeküdt egy párnával az ölembe. Ez övön aluli ütés volt!! 😖 A film közben boroztunk, utána sokat beszélgettünk, megint kicsit zavarban volt, majd elkísértem a metróhoz.


Húsvétkor már tombolt a pandémia, én meg parában voltam, ő meg szólt, hogy átjönne hozzám, de mondtam, hogy nem kellene találkoznunk (így se, úgy se)! Meggyőzött, hogy de, aztán jött is. Kajáltunk, beszélgettünk, filmet néztünk, majd hazament. A film elején direkt úgy ültem, hogy még csak hozzá se érjek, de ezt is szóvá tette. Oké, nagy duzzogva odahúztam magamhoz, és legszívesebben lesmároltam volna, de inkább eltaszítottam volna magamtól. 🎭 Film után elkísértem a metróhoz megint, közben felvetettem neki, hogy mivel titokban jár hozzám, ez már a megcsalás a pasija felé. Viccesen mondtam neki, hogy csaljunk rajta még egy kicsit, és megfogtam a kezét. A metró zárva volt, ezért egészen a belvárosig kézenfogva sétáltunk. A következő alkalomra, már áthívott magához, és nem az lesz, amire számítotok. 😞 Gazdag vacsorával várt, majd egy sikertelen filmnézés után kiültünk az erkélyre beszélgetni este. Egész este zavarban volt, és mondta, hogy aki férfi nála járt, mindig volt szex vele. Én meg… csak úgy ott vagyok. 🤨 Nem kellett volna, de én úgy terveztem, hogy ott alszom. Akkor túl őszintére ittam magam, és mint utólag, hónapokkal később kiderült, olyanokat mondtam neki, amilyeneket nem kellett volna, én meg nem is emlékeztem ezekre. Csak arra, hogy volt valami nézeteltérés, ami miatt hazamentem volna, de ittam, és úgy nem ültem autóba. Maradtam másnapig. Ő nem volt otthon, dolgozni ment. Pazar reggeli várt, megettem, és cseteltünk, de a hirtelen negatívba történt pálfordulása után úgy döntöttem, hogy nem várom meg délután és hazamentem, ő meg küldött is.


Hónapokig nem beszéltünk, bántott is a dolog. Év végén, amikor boldog születésnapot kívántam neki, akkor mondta el, leírta, hogy miket mondtam neki áprilisban azon az estén, és ezen nem tudta túltenni magát. Bár, bipoláris nővel nagyon nehéz kijönni, erősen hullámzik érzelmileg, de úgy érzem, hogy elcsesztem ezt az egészet. 😔 Semmi olyan nem volt köztünk, mint egy párkapcsolatban szokott lenni, de NAGYON JÓ BARÁTOK voltunk. Amikor nagyon sokat cseteltünk, még év elején, kértem egy hét “szünetet”. Később, amikor már újra beszéltünk, akkor mondta, hogy olyannak érezte az egészet, mintha szakítottunk volna, teljesen olyan érzései voltak, ki volt üresedve, pedig az január végén volt, és akkor még nem is láttuk egymást személyesen. A munkáját is elrontotta, nem is lehetett megcsinálni már – ahogy mondta. Többször írta, hogy “érzelmi hullámvasútra” ültetem, én meg csak lestem kikerekedett szemekkel, hogy micsináltam??? 😲 Veszélyes a csetelés!!! Többször úgy éreztem, hogy át-átlépdel a barátság vonalán, mint amikor átrepül a labda a szomszéd kertjébe, és ha észreveszik, akkor elszalad és próbál észrevétlen maradni. 😃


Bakker!! Most, hogy ezt mind leírtam, ilyen távolból nagyon úgy tűnik, mint aki akart tőlem valamit. De közben meg a szájával azt hangoztatta, hogy milyen jó barátok vagyunk. Én aka… szerettem volna őt, de óvtam a nagyon sérülékeny lelkét. Elcsesztem volna?? Ti mit láttok ebben az egész katyvaszban? A bipolaritásával nem lehetett kibékülni, akárhogy is akartam volna. Többször veszekedésbe keveredtünk, mert a cseten félreértett valamit, és sehogyan sem lehetett bocsánatot kérni tőle. Ez a bipolaritás egy átok!!! 😫 Azt hiszem, én is megjártam az “érzelmi hullámvasútot”. 🥶



2022. ápr. 2. 23:53
1 2
 11/15 A kérdező kommentje:
Igazad lehet! Köszi.
2022. ápr. 13. 16:48
 12/15 anonim ***** válasza:

Én is nagyon sokáig voltam így. Olvasd el ezt a könyvet:


[link]


Vagy válogass ezek között videók között: [link]

2022. ápr. 13. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:
Keress másik muffot
2022. ápr. 14. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 A kérdező kommentje:

#13 Találtam.


#12 Köszönöm.

2022. ápr. 14. 11:56
 15/15 anonim ***** válasza:

"A bipolaritásával nem lehetett kibékülni, akárhogy is akartam volna."

Ennyi.

2022. máj. 6. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!