Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Egy barátnőmnek 32 évesen...

Egy barátnőmnek 32 évesen lett először párja és most kifordult önmagából. Voltatok hasonló helyzetben?

Figyelt kérdés

Egy munkahelyen dolgoztunk korábban, ott barátkoztunk össze. Sosem volt se kapcsolata, se randija. Amikor felmondtam (1 éve), akkor összejött az egyik munkatársunkkal. Azelőtt nem sokkal szakítottunk a volt barátommal, kicsit magam alatt voltam de a barátnőm boldogságának nagyon örültem.

Miután máshol kezdtem dolgozni, feltűnt, hogy legtöbbször én keresem őt, ő alig ír rám. Ha válaszolt, kizárólag csak a pasijáról tudott beszélni. Nagy nehezen az én kezdeményezésemre találkoztunk, gondoltam végre lesz egy jó kis csajos beszélgetésünk, de a találkozásra hozta a barátját és csak magukkal foglalkoztak szinte, simogatták egymást. Lesajnálóan megjegyezte, hogy biztos sz.r nekem szinglin és kezdhetnék valamit a kapcsolatfüggőségemmel. Ezt arra értette, hogy 28 évesen volt kettő komoly kapcsolatom, amik több évig tartottak. Igaz, hogy a két kapcsolat között majdnem egy év egyedüllét volt, szerinte akkor is valami baj van velem.

Nekem ez nagyon rosszul esett, alig ismertem rá. Ezek után én sem kerestem őt, így elkopott a barátságunk. Egy közös ismerősünktől visszahallottam, ahogy továbbra is megjegyzéseket tesz rám miszerint könnyűvérű vagyok, mert egyszer amikor szingli voltam lefeküdtem egy ismerősömmel érzelmek nélkül. És ő örül, hogy nincs ilyen nő a baráti körében.

Ez volt az utolsó döfése, nagyon fájt, hogy így gondol rám és az is, hogy korábban jól megvoltunk, most meg amióta kapcsolata van, kifordult önmagából.

Elnézést ha hosszú lett, de jó volt kiírnom magamból. Ti voltatok már hasonló helyzetben? Mi lett a vége?


2021. dec. 7. 09:36
 1/6 anonim ***** válasza:
73%
Ha valakinek ilyen baratai vannak...;D en megirnam neki a velemenyem rola aztan tilto
2021. dec. 7. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
86%

Valószínűleg fáj neki, hogy nem volt több élménye az életben, sem párkapcsolat, sem szexuális terén és ezzel a viselkedéssel kompenzál.


Ennél többet a helyedben nem is törődnék ezzel. Nyílván nem a te hibád.

2021. dec. 7. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
Hú, én meg ezeket mondanám meg ezeknek a közös ismerősöüknek, hogy olyan aranyos volt, aztán lett pasija, nézd, mekkora bunkó, én így éltem, és így eltúlozza, hogy lehet ilyen?
2021. dec. 7. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%
Szimplán irigy. Hagyd kár vele foglalkozni. Annyit azért megjegyeznék neki, hogy foglalkozzon a saját életével, és ne terjesszen hülyeséget.
2021. dec. 7. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
100%

Sok ember ilyen, amint megkapják amire vágynak totál kifordulnak magukból és idióták lesznek. Kár velük foglalkozni.

Amikor meg esetleg újra egyedül lesz akkor lesz csak szép... Majd rájön, de rendszerint akkor már késő.

2021. dec. 7. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
35%

Lesajnálóan megjegyezte, hogy biztos sz.r nekem szinglin és kezdhetnék valamit a kapcsolatfüggőségemmel...

Egy közös ismerősünktől visszahallottam, ahogy továbbra is megjegyzéseket tesz rám miszerint könnyűvérű vagyok,


És te, ahelyett, hogy elküldenéd a fenébe, itt kérdezgetsz? Gratulálok.

2021. dec. 8. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!