Hogy lépjek túl azon hogy valójában mi sosem voltunk barátok?

4en voltunk egy társaságban, ők hárman tartják magukat örök barátoknak. Én az egyikükkel voltam hihetetlen jó barátságban, mindaddig, amíg el nem mondtam neki a véleményemet. Kb 2 éven keresztül napi szinten siránkozott arról hogy neki nincs barátja, meg kb megbetegítette magát emiatt. Kultúráltan elmondtam neki így 2 év után, hogy hiába mondja el nekem századjára, nem tudok neki segíteni, és amíg magával nem lesz rendben, és találja meg másban a boldogságot, nem lesz senkije (nekem lett barátom, annak persze nem tudott örülni)

Mindannyian 20 évesek vagyunk. A többiekkel jó kapcsolatban voltam, de a szívem mélyén mindig is tudtam hogy ez nem barátság. Ők semmit se tudnak a másik magánéletéről, csak évente kirakják az insta posztot hogy mekkora barátok, holott nagyon jól tudom hogy nem is ismerik egymást és nálam ez nem barátság...

Miután elmondtam a véleményem, fokozatosan leépített, még bocsánatot is kértem holott semmi olyan durva véleményt nem mondtam ami miatt le kellett volna építeni. Azt gondolom hogy hiba lett volna az önsajnálatát tovább erősíteni, és miért vagyok rossz barát ha elmerem mondani a véleményem?

Érdekes mód (amit ezt is sejtettem) a többiek azóta nem keresnek, már fél éve nem beszéltem velük. Ők olyanok, hogyha ezzel a lánnyal nem lennék jóban, többet ők se keresnének. Hát így lett, én se kerestem őket mert tudom hogy nem kíváncsiak rám

Mit gondoltok erről a helyzetről? Engedjem el őket, mert úgyse álltak hozzám annyira közel? A fenn említett lány a legjobb barátaim közé tartozott, és ennyivel elintézett 6 éves barátságot..