Nem értem miért ignorál ennyire. Szerintetek?
Kb 3 hónapja ismerem, szóval nem annyira. De barátok vagyunk, szoktunk együtt iszogatni (nagy bandában), ilyenkor van, hogy meghív valamire, meg mindig ír, hogy épségben hazaértem e. Meg egyetemen is vagy csak úgy ha meglátjuk egymást, tök aranyos szokott lenni, örül nekem, ölelés és elkezdünk beszélni kicsit. Szokott írni, meg tényleg érdekli, hogy mivan velem, érdekli a vélemenyem is dolgokról stb. 3 hete nem jött össze egy közös iszogatás, amit már régebb óta terveztünk, hogy jó lenne összehozni (megbeszéltük, hogy együtt fogunk inni egy kocsmában, de estefele ő kicsit leszart engem mert valószínűleg már sokat ivott, én meg így nem mentem oda, mert úgy tűnt nem is érdekli), és azóta kicsit rosszban vagyunk. Alig látjuk egymást, alig beszélünk. 1 hete elmentem inni barátaimmal, és akkor kicsit bunkót írtam neki, amire szerintem berágott, és azóta teljesen ignorál (leszarja amit írok, egyetemen rám sem néz), pedig én meg szeretném vele ezeket beszélni.
Így utólag visszanézve a beszélgetést tényleg bunkó voltam ok nélkül, és általában amikor írt inkább én voltam a bunkó (ezt nem tudom megmagyarázni miért, néha csak úgy ok nélkül, és csak utána jövök rá, és akkor megbánom)
(Mellékesen megjegyzem, hogy én bele vagyok zúgva a srácba, amióta megláttam kb. Szoktunk szemezni, meg néha kis flört, de semmi. Nem tudom, lehet neki is bejövök valamennyire, de haverok vagyunk.)
És nem tudom, hogy mit csinálhatnék? Írjak még neki? Vagy egyetemen ha meglátom menjek oda hozzá, és beszéljek vele? Már tényleg nem tudom mit csinálhatnék, nem akarom, hogy itt így vége legyen a dolognak. (De futni sem akarok utána, ha tényleg nem is érdeklem őt, és le sem szarja az egészet.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!