Hogyan lehet kezelni a gyerek okozta sokkot a barátságokba?
Amióta gyerekem született, a barátok eltávolodtak. Ha velük voltam akkor se nagyon volt téma a gyerek, szívesen beszélgetek másról, sőt örülök is neki, hogy végre van más is mint a gyerek. Ha előre megbeszélünk programot, azt általában ők mondják le utolsó pillanatban.
De most a barátnőm hozzá vágta a fejemhez, hogy biztos kevesebbre tartom mert nincs gyereke. És mind ezt a semmiből, mert munkáról beszélgettünk. Azt tudom, hogy frusztrált, mert azt hitte a barátja megkéri a kezét, pedig a barátja elmondta, hogy nem akar még házasodni. Lehet hogy rám vetíti ki, de olyan szinten elkezdet velem kiabálni, amit egyszerűen nem értek.
Szeretnék neki segíteni, bármikor meghallgatom, de ő csak vádaskodik, és ilyeneket vág a fejemhez.
Néha én is szívesen lennék egyetemista, tanulnék, szórakoznék. De sose vágtam a fejéhez, hogy örüljön, amíg nincs gyereke...stb.
Miért okoz ekkora törést a barátságokon, hogy valakinek gyereke lett? A közös szokásaink nem változtak, így nem értem. :/
Nem tudom szerintem elég egyértelmű a helyzet, nem tudom mi is a kerdesed.
Nyilvánvaló hogy a barátnőd akit emlitettel csordultig van csalódással amiért nem akarja megkerni a barátja a kezét és a többi - gondolom szeretne gyereket is. Ezért féltékeny is rád, de próbálja nem kimutatni, közben meg nem meri őszintén megosztani veled ezt a bánatát. Tényleg sok fiatal nőnek mondanak bántó dolgokat bizonyos idő elteltével ha nem házas/nincs gyereke. Már csak szimpla munkahelyi dolgok: ki hogy mehet szabadságra ki meddig marad túlórázni. Valószínűleg úgy érzi ő kevesebbet ér, és rád is kivetiti ezt.
Na hogy kezelni hogy kell? Szeretettel, őszinte odafordulassal, még több szeretettel. Lehet ha kibeszelitek a dolgot akkor új szintre lép a barátságotok. Persze ez nehéz lehet, néha az ilyenek véget vetnek egy barátságnak.
Voltam mindkét oldalon. Szerintem a gyerekesen könnyebb.
Ez egyetlen baráttal (vagy inkább barátnak vélt személlyel) történt meg. Valószínűleg tényleg frusztrált, de egyúttal bunkó is, hogy ezt nem tudja kezelni.
Engedd el ezt a barátságot, biztos találsz olyan embert, aki kulturáltabban viselkedik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!