Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Hogyan szerezzek barátokat? 22/L

Hogyan szerezzek barátokat? 22/L

Figyelt kérdés

Egyetemre járok, de a szakomon semmiféle közösség nem alakult ki, nem voltak programok és nem egy ilyen nyitott, barátkozós társaság verődött össze (teljesen néma volt a szakos csoport, anno a gólyabálra és a szakestekre sem ment el tőlünk senki, nem osztottuk meg egymással a jegyzeteket, sokan vissza sem köszöntek ha rájuk köszöntél, az online oktatás alatt teljesen meg is szűnt köztünk a kommunikáció stb.). Kollégista is voltam, de az igazából ugyanez csak pepitában, onnan sem tudtam így barátokat szerezni (olyan volt inkább mint egy társasház, nem voltak programok és közös helyiségek, csak a szobatársaimmal találkoztam, de velük is nagyon keveset). Egyetlen egy lánnyal lettem jóban, de vele is inkább csak az egyetemre korlátozódott a kapcsolatunk és egyébként nem nagyon beszélgettünk vagy találkoztunk, sőt nyáron gyakorlatilag elérhetetlen. Van két gyerekkori barátom, de velük sem olyan már a kapcsolatunk, nem nagyon beszélünk és találkozunk, hiába hívom őket bárhova vagy írok nekik. Más nincsen, de nem tudom hogyan tudnék új barátokat szerezni.

Egy vidéki kistelepülésen lakom, ahol nem ismerek senkit és nincsen semmiféle lehetőség, szóval nincsenek programok, rendezvények, sportolási lehetőség, tanfolyamok stb. semmi, még az utcák is üresek. Bár az egyetem városában sem találtam sokkal több lehetőséget, ami érdekelne, egyedül is élvezhető és esetleg lehet másokkal beszélgetni, barátkozni. Tanfolyamon és hasonló helyeken tapasztalatom szerint általában az a felfogás uralkodik, hogy “nem barátkozni jöttem” és senki nem foglalkozik a másikkal, mindenki csak magára és az adott dologra koncentrál. Facebook csoportokban, discordon és fórumok között sem találtam semmit, illetve eleve nem ilyen netes ismerősökre vágyom, hanem rendes barátokra, akikkel lehet személyesen is találkozni és programokat. Viszont egyre inkább úgy látom, hogy a korosztályomnak erre talán nincs is igénye vagy talán csak keveseknek, vagy egyszerűen engem teljesen más érdekel mint a korombeliek többségét (pl. én nem játszom játékokkal, nem bulizom, nem hallgatok zenét, nem edzek). Többször hívtak ilyen anticóchia stb. dolgokra, de semmi közöm nincs a valláshoz, nem vagyok hívő, meg sem vagyok keresztelve és alapvetően nem volt szimpatikus, amit meséltek róla (hogy énekelnek, táncolnak, játékokat játszanak, beszédeket mondanak).

Igazából elég reménytelennek érzem a dolgot, mert fogalmam nincs hogyan szerezhetnék így barátokat, semmi lehetőséget nem látok rá, de nyilván szeretnék. A legtöbb időmet vagy egyedül töltöm vagy a családommal, akikkel nem olyan jó a kapcsolatom és nyilván sokkal idősebbek is nálam, csak a panaszkodásukat stb. kell hallgatni 0-24. Ebből már elegem van.


2021. aug. 19. 11:24
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:

Nekem nyugodtan írhatsz, én is végig unom most a nyaramat. Egyik barátnőm se elérhető.

21/l

2021. aug. 19. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
0%
Tetszik ez a új világ,minek barátság.
2021. aug. 19. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
Neten barátkozz, nekem is így sikerült. Amúgy jól látod, nincs igény már a barátságra és ez minden korosztályban így van, a tizenéveseknél és 30-on túl is (én korhatár nélkül bárkivel barátkozok, beszélgetek, így van rálátásom más korosztályok helyzetére is).
2021. aug. 19. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
Úgyis az embernek saját maga és párja első,a baratságnak nincs értelme
2021. aug. 19. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:

Hát én ezzel nem értek egyet, szerintem teljesen másról szól egy barátság, egy párkapcsolat, a családi kapcsolat stb. Nem mondom, hogy mindenkinek egyformán igénye van mindegyikre, de nekem biztosan és soha nem jelenteném ki, hogy pl. “a barátságnak nincs értelme”.

2# Neten mégis hol érdemes? Úgy, hogy személyes kapcsolatot szeretnék, rendszeres személyes találkozókkal, programokkal és korombeliekkel. Nekem eddig nem sikerült erre alkalmas platformot találnom. Talán a Bumble barátkereső funkciója volt még szimpatikus, de ott kb. mindneki az ország másik végében lakott vagy sok volt a külföldi is, így ez ezért lett felejtős.

2021. aug. 19. 11:53
 6/14 anonim ***** válasza:

Szerintem ne dobd el a netes barátokat. Nem vagy már kislány tudsz barátságot ápolni idősebekkel is.


Szerintem sok múlik a szerencsén is, hogy megfelelő emberek találkozzanak. Akik nyitottak és közös hullámhossz is van. Hiába vagy nyitott ha eltérő adott helyzetben a hullámhossz. Mint a párkeresés.

Ha elég nyitott vagy ez is menni fog, hogy legyenek barátaid.

2021. aug. 19. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
Bárhol lehet ahol lehet kommunikálni, nem kell ehhez platform, csak két ember. A távolságnak nem kéne gondnak legyen, én például szeretek utazni, itt gyakorin megismertem valakit akihez 4 és fél óra az út, megtettem, találkoztunk és nagyon jó volt.
2021. aug. 19. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 A kérdező kommentje:

6# Nem dobom el a netes barátaimat, mert nincsen egy sem :D Illetve mindenképpen korombeliekkel szeretnék barátkozni, mert úgy érzem még akkor is velük lenne meg a legtöbb közös pont, ha más az érdeklődésünk. Biztosan el tudok beszélgetni egy idősebb, főállásban dolgozó, gyerekes anyával is, de nem az ő társaságára vágyom és szerintem ez egyértelmű. Gyerekkoromtól kezdve idősebbekkel vagyok körülvéve, mert késői gyerek vagyok és a családban a korban hozzám legközelebb álló ember is 14 évvel idősebb nálam, de a legfiatalabb unokatestvérem is 16 évvel idősebb... Szóval nekem ez nemhogy elég volt, hanem még sok is az utóbbi időben és végre korombeli, fiatal, egyetemisták társaságára vágyom. Ettől nem tartom magam kevésbé nyitottnak, szimplán nekem ez egy szempont jelenleg.

7# Nem így értettem. Én nem találtam olyan platformot, ahol az emberek valóban beszélgetni szeretnének egymással (pláne korombeliek), nyitottak a barátkozásra és a személyes találkozásra. A személyes találkozás a legnehezebb szerintem, mert a mai világban (hiába szeret valaki utazni stb.) senki nem fog kilométereket utazni azért, hogy találkozzon valakivel egyszer, akivel utána úgyis megszakad vagy legalábbis fellazul a kapcsolata. Én is olyan barátságot szeretnék kialakítani, ami nem abból áll, hogy pl. félévente egyszer találkozunk több hetes szervezés után meg a cseten irogatunk stb., mert olyan most is van és számomra nem kielégítő. Olyan barátokat szeretnék, akikkel rendszeresen tudunk a hétköznapok során is találkozni, beszélgetni, programokat szervezni.

2021. aug. 19. 12:14
 9/14 anonim ***** válasza:

Hol laksz?(helyel közel)

Mielőtt rád írnék mert akkor nincs értelme ha ország másik végében

2021. aug. 19. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 A kérdező kommentje:
Tolna megyében egy kisvárosban, de Pécsett tanulok egyetemen.
2021. aug. 19. 12:27
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!