Az utálatot, gyűlöletet úgy igazán csak a csúnya emberek tapasztalják meg az életben?

Nem csak az általános életfelfogás más nyugatabbra, hanem a problémákhoz való viszonyulás is. Arrafelé a terápia a megoldás kulcsa, errefelé szitokszó, mintha csak elmeháborodottaknak lenne rá szüksége.

Már rájöttek, hogy sokszor a problémát nem tudja egymaga kezelni az ember, segítség kell. Amint egy társadalom eljut odáig, hogy már nem tekinti gyengeségnek a segítségkérést és az egyénnek nincs szégyenérzete, mert terapeutához fordult, máris nagy lépést tettek a jobb életminőség felé.

Valahol el kell indulni.

Azt viszont el kell ismerni, hogy a szépséggel járó előnyökért sokszor igen magas árat kell vagy kellene fizetni. Ugyanis nem azt fogják nézni, hogy te milyen okos vagy, jó munkaerő, szórakoztató társaság, hanem a külsődet.

Ha pedig nem adod oda magad, akkor rögtön jön a durcizás és a hátrányos megkülönböztetés.

Elég csak a szereposztó díványokra gondolni: vagy lecummantod a vén producert, vagy nem kapsz munkát a szakmában.

Felvesznek a munkahelyre, aztán nyomul rád a főnök, mert feljogosítva érzi magát a testedre. Ha nem adod, kirúgnak.

Ezen kívül bármit is érsz el az életben, azt fogják mondani, hogy csak a tested miatt kaptad és biztos sokat térdeltél azért, hogy odáig eljuss.

Vagy egyszerűen csak nem vesznek komolyan, mert előítéletesek.

De az sem lehet egy leányálom, hogy kisiskolás korodban már középkorú fószerek zaklatnak, mert korán érő típus vagy. Esetleg nem tudsz úgy végig menni az utcán, hogy ne kapnál kéretlen megjegyzéseket vagy ne kezdene üldözni a szerelmével valami titkos imádó.

A szépségnek is megvan a maga keresztje.

Világ életemben csúnya voltam, már kamasz koromban elkezdtem csúnyulni. Minden kamasznak pattanásos az arca, de az enyém brutális volt, semilyen kezelés nem használt, a nyomait ma is viselem, de nem is ez a lényeg.

Nekem az volt/lett a szerencsém, hogy erős testalkatú férfi lettem, ezért ha volt is az irányomba gyűlölet, az csakis titokban, a hátam mögött. Nyíltan nem nagyon piszkáltak.

Csúnya-e a belsőm? Nem tudom, inkább olyan cinikus vagyok. Talán azért nem hagyott bennem mély nyomot a csúnyaságom, mert pl ha nagyobb kamasz, vagy fiatal koromban beszólt valaki, azt el tudtam rendezni.

18, most hogy így mondod, valóban, ezt burkolt, finom kis odamondogatást én is tapasztaltam fiatalabb koromban. Aminnyire visszaemlékszem, az volt a stratégiám, hogy úgy csináltam, mint ha nem hallottam volna meg. Én ezzel a szintre való lesűllyedéssel soha nem értettem egyet. Én bizony lesűlyedtem, ha úgy adódott. Egyszer hátba rúgtam egy lányt szándékosan, fullcontactba edzésen, de ami a csövön kifért, jó csaj volt és gyűlölt engem, pedig nem beszéltünk soha. Aztán valamiért elkezdett piszkálni, beszólogatni, aztán elszakadt a cérna és lerúgtam, aztán ő meg úgy maradt, többet nem szólt egy szót sem, rám se nézett soha.

17#