Hogyan illik felnőtt korban barátkozni? Hogyan lehet? Mennyire tartósak a felnőtt korban köttetett barátságok?

Ez a kérdés egy konkrét eset miatt jött fel bennem most. Ötödéves egyetemista vagyok és szakmai gyakorlaton voltam pár hétig egy helyen. Volt ott egy nagyon jófej srác, akivel együtt dolgoztunk hellyel-közzel. Mindig nevetett a poénjaimon, meg tök hasonlónak tűnik az attitűdje a dolgokhoz, meg nagyon támogatóan állt hozzám. Szóval tök jól kijöttünk egymással szerintem. A legtöbb kommunikáció közöttünk a munkahelyi e-mailünkön zajlott viszont az utolsó héten bejelölt facebookon, mondván, hogy írjak nyugodtan ott, mert azt lehet hamarabb észreveszi, viszont nem lett volna muszáj neki ezt meglépni, mert a munkahelyi e-mailünkön teljesen jól tudtunk intézni mindent. Amikor személyesen dolgoztunk, én úgy éreztem, hogy húz felém, mert az idősebb kollégák között, mi voltunk valószínűleg korban legközelebb egymáshoz, meg ráadásul ő is csak az előző évben jött és annyira nem alakultak még ki ismeretségei a munkahelyen neki sem. Én az elmúlt 5 évben egymagamban nem szereztem új barátokat, csak elvesztettem a régieket. Akik meg most az életemben vannak, őket főként a vőlegényemmel együtt szereztük, szóval nekem sokat nem kellett tennem azoknak a barátságoknak a kibontakozásáért. Viszont tök új ez a helyzet nekem, hogy egyedül találtam valakit, akivel tök szívesen dumálnék vagy töltenék időt munkán kívül is, szóval úgy érzem, hogy szívesen invesztálnék egy barátságba ezzel a személlyel, csak nem tudom eldönteni, hogy ő is szeretné-e vagy csak udvarias volt. Sokszor éreztette velem, meg mondta, hogy neki nem teher, ha segítséget kérek, vagy írok neki, sőt örül neki. Viszont elég elfoglalt, sok dolga van az életben és én nem akarom untatni, meg lopni a drága idejét. Szóval egy felől úgy érzem, hogy tök nyitott lenne arra, hogy én írok neki, viszont ő nem ír, mert gondolom nincs ideje. Az sem könnyíti meg a szituációt biztosan, hogy az emberek nem akarják valahogy elfogadni, hogy létezik csak barátság férfi és nő között is, mert én is érzem magamon, hogy ha lány lenne ez a személy, akkor már régen hívtam volna, hogy jöjjön el velem túrázni, kávézni, ha a korlátozásokat oldják majd felfelé, viszont mivel ez a jófej emberke srác, így félek a kínos szituációtól. Mondjuk tudja, hogy gyűrűs menyasszony vagyok, szerintem már első perctől fogva, úgy hogy egyáltalán nem hinném, hogy félre értené csak mégis valahogy olyan arghhh érzés. Meg néha azt érzem, hogy ő már tucatszor biztosított róla, hogy nyugodtan írjak, de hogy ez nyilván a közös munkának szólt főként. Viszont ő jelölt be facebookon és a gyakorlatom végén úgy köszöntünk el, hogy bármiben tudunk egymásnak segíteni, akkor szóljunk a másiknak. Szóval lehet úgx van az ő fejében, hogy ő tökre nyitott felém, csak én vagyok, aki ennyire a munkára korlátozza a dolgolat? Szeptemberben visszamegyek ugyan ide egy hosszabb szakmai gyakorlat fázisra. Szerintetek hogyan tudnám éreztetni vele, hogy én szívesen lennék a barátja? Hogy lehet valakivel éreztetni, hogy nyitott vagy a barátságára? Illetve így felnőttként hogyan tudok jó barátja lenni egy ellentétes nemű embernek? Úgy érzem, hogy a gimis emlékeim nem állják meg itt a helyüket. Szóval bármi ötlet, gondolat?

Trollok, légyszi kíméljetek!