Csak én nem tudok barátokat találni az egyetemen?
Sajnos nem tudtam eljutni gólyatáborba és sok embertől azt hallom hogy ez elég nagy problémát szokott okozni ismerkedés terén..Első nap szinte mindenkinek megvolt a társasága akivel együtt ment órára én pedig odamentem egy lányhoz ismerkedni de látszott rajta hogy egyáltalán nem akar barátkozni, sőt le is rázott engem.Ezután volt hogy több emberhez odamentem de ezekből nagyon felszínes ismeretségek lettek és üres beszélgetések.Annyira látszott rajtuk hogy nem akarnak barátkozni meg csak tanulni járnak be..emiatt nagyon sok előadást végigültem egyedül.
A koliban 2 szobatársat kaptam akik 1 évvel idősebbek tőlem.Barátságosak voltak eleinte velem és ezt én is viszonoztam.Segítettünk egymásnak stb. viszont egy idő után eltűntek a ruháim,pénzem,sminkem..Mindent megtaláltam az egyik lánynál és mikor sírva mentem le a lépcsőn egy fiú megkérdezte mi történt velem és elmesélte nekem hogy azok a lányok nagyon sokat pletykálnak rólam de én nem értem miért csinálták ezt velem mikor nem is tettem semmit..Azthittem velük összebarátkozok de nem akartak bevenni engem a társaságukba.Azóta elmentem másik helyre és a mostani szobatársaimmal se fogok összehaverkodni de legalább tisztelnek engem..meg a cuccaimra is jobban vigyázok.Egyébként nem vagyok az a nagyon tapadós fajta ember.
Egyedül van pár volt osztálytársam akikkel néha elmegyek bulizni, viszont ők másik szakon vannak meg koliban.Közülük van aki talált ott társaságot így tudtam ismerkedni kicsit.Csak azt sajnálom hogy mindig egyedül vagyok előadásokon meg koliban is.A kolis programokra se járok emiatt.Tudom most örülnöm kellene, hogy ők itt vannak nekem de őket már nagyon régóta ismerem és én egy új társaságot is szerettem volna szerezni.
Itthon vagyok már egy ideje és a régi társaságommal bulizgatunk elég sokat de attól függetlenül a tanulást is elég komolyan veszem.Ők külföldön dolgoznak.
Összességében nem én vagyok a világ legbarátságosabb embere, de megtudok nyílni mások előtt ha akarok és szeretek néha egyedül lenni de nem állandóan.Azt is észrevettem hogy a fiúk se próbálkoznak be nálam pedig középsuliban volt hogy odajöttek hozzám ismerkedni vagy bulikban.
Szerintetek miért nem tudok beilleszkedni valahova illetve mit kellene tennem, hogy kicsit jobb legyen ez az egész?
19L
Sajnálom :( azért az már tényleg nagyon elkeserítő, hogy lopkodtak is tőled. Lehet, hogy a pletykák miatt ilyen távolságtartóak veled. Bár azt mondod az eleje óta ilyenek.. Szerinten az a baj, hogy mindenki fejében az él, hogy aki nem megy gólyatáborba az különc és hát különben is mi az már, hogy valaki kihagyja. Sokan ilyenkor már tényleg kizárják azokat, akik nem vettek rajta részt és elvannak azzal a pár emberrel, akikkel ott összehaverkodtak. Ez nem a te hibád, hisz próbálkoztál.
A mostani gólyákkal is próbálhatsz barátkozni, főleg ha látod, hogy valaki pont ugyanúgy egyedül van; mint te.
Hát én őszintén remélem, hogy a Semmelweisen ez nem így van, mert én se tudtam elmenni a táborba...
Remélem, hogy javulni fog ez az állapot :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!