Félek hogy elveszítem a legjobb barátomat. Mit tegyek?
A legjobb fiú barátomnak lett barátnője. Én természetesen örülök, hogy lett barátnője, mert mindig is akart és boldog vagyok én is, hogyha ő boldog. Viszont már most érzem, hogy kezd a barátságunk gyengülni.. Sose éreztem iránta semmit és ő sem irántam, szóval nem erről van szó. Csak fáj belegondolnom, hogy lehet elfogok veszíteni egy olyan barátságot, amit több évig építettünk fel. Nekem rajta kívűl nincsenek barátaim. Ha őt elveszíteném teljesen egyedül maradnék és ebbe nem is akarok belegondolni... Mindig is jobban kijöttem a fiúkkal (lányokkal is sokszór próbáltam barátkozni, de sosem tudtam igazi barátságokat kötni..mindig felszínes ,,barátság'' lesz belőle) ezek után már nem igen fogok barátkozni fiúkkal, vagyis szoros barátságot biztosan már nem szeretnék, mert ott is ugyanez lesz :(
Megszakítsam vele a kapcsolatot vagy inkább hagyjam hogy egyre jobban leépüljön a barátságunk? Mert aztán lehet hogy egy idő után majd szakítanak, de úgyis lesz barátnője neki, mert mondta is, hogy ő nem akarja barátnő nélkül leélni az életét.
Nektek mi a véleményetek erről?
L
Ha én lennék a fiúd új barátnője, én sem tűrnék el magam mellett egy másik barátnőt (jelen esetben Téged). Nem tudna senki meggyőzni, hogy ez nem olyan barátság, mint a másik barátság. Vagy én, vagy ő. A kettő párhuzamban nekem nem eltűrhető.
Ffi.
Fentebb nem adtam feleletet néhány kérdésedre:
1). Barátnő (ez Te vagy) helyett lett egy másik barátnője. Természetes, hogy kettőtök kapcsolata emiatt gyengül, várhatóan meg is szűnik, hacsak nem az lesz, hogy az új barátnő mégsem az igazi.
2). Mennyi ideig barátkoztatok (azt írod több évig), hogy nem éreztetek egymás iránt erősebb vonzalmat, mint puszta barátságot?
3). Ha jobban kijössz a fiúkkal, mint a lányokkal, akkor barátkozz eztán is fiúkkal (aztán csak eggyel).
4). Szerintem ne Te szakíts a fiúval. Hagyj szabad folyást az eseményeknek, de légy erős, mert ő alighanem leépíti, ami nagyon fog fájni. Ha ezt nem akarod, akkor
beszéld meg vele és szakíts Te. Kevésbé lesz fájó.
5). Győzd meg magad arról, hogy számodra nemcsak ez az egy fiú született a Földön. Éveken át "csak" barátok voltatok. Legyen egy fiúd, akivel a barátságon kívül tovább is fogsz lépni!
Ffi/79.
Az életben egyetlen dolog állandó: a változás. Akármekkora közhely, annyira igaz. Ahogy változnak az élethelyzetek, úgy változnak a kapcsolati dinamikák is és ez teljesen normális, az lenne az abszurd, ha minden örökre olyan lenne, mint régen. Az élet nem így működik, minél hamarabb elfogadod, annál több fájdalmat spórolsz meg magadnak. Attól még, hogy valami MÁS, még nem biztos, hogy kevésbé értékes.
Ne taszítsd el magadtól, semmi értelme. Ismerd meg a lányt, lehet, hogy most először szert teszel egy barátnőre. Tegyük fel, hogy a barátod jó emberismerő és egy normális lánnyal jött össze, nem valami féltékenykedő, önértékelési problémákkal küzdő libával - ez esetben a lány is látni fogja, hogy csak barátok vagytok és nem fogja ellenezni a kapcsolatotokat. Normális felnőtteknél ez így működik. Viszont programozd át magad és fogadd el, hogy más élethelyzetben mások lesznek a dolgok és bizony átalakul ez, ne ragaszkodj foggal-körömmel ahhoz, ami akkor volt. Az akkor volt, most pedig most van, tudni kell ezekhez a helyzetekhez nyitott szívvel alkalmazkodni, így egy igazi barátság túl fogja élni. A görcsösséget viszont lehet, hogy nem.
Én 2 esetben fogadom el az ellentétes neműek közötti barátságot:
- ha legalább az egyikük meleg vagy leszbikus
- ha rokonok
Egyébként tökéletesen egyetértek a 3-as válaszadóval.
25/F
Próbálj meg a lánnyal barátkozni, ha nyitott rá. Próbáld meg. Esetleg te is viszel magaddal valakit és négyesben bandázni?
Lányként: soha nem engedném, ha a barátom megszakítsa miattam a lányokkal a barátságait.
Emiatt ne szakítsd meg vele. Esetleg a barátod beszélhet a lánnyal rólad és mesélhet rólad.
Valószínűleg ritkábbak lesznek a találkozások vagy a beszélgetések, de ezzel nincs baj. Neked is meg kell érteni, hogy barátnője van.
A lánytól függ: lehet meg kell változtatni a barátságotokat.
Én és a fiú barátom perverzek vagyunk. Ha neki, vagy ha nekem lenne valakink: nem sütnénk el olyan poénokat. (Csak viszonyítás képpen írtam. Nem tudom mennyire mély a kapcsolatotok. Én már láttam őt félmeztelen, ő is engem. Érted, mit akarok mondani?)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!