Hogy tudok majd könnyen összeszokni az új osztálytársaimmal?
Bennem is ott volt a félsz, de közben a pozitív izgatottság is. Aztán jött az első nap, kinyitottam az ajtót, és megcsapott az érzés, hogy nekem itt nem lesz jó. És milyen jól éreztem meg. Év végére depressziós lettem a sok pi**a miatt, akik egész évben piszkáltak, a nyári gyakorlat során pedig életem legnagyobb megalázását éltem át azzal, hogy az egy liba barátnőcskéi rám fogtak olyat, ami nem is igaz, mire a főnővér összehívott minden dolgozót abból a szárnyból és vagy tíz percen keresztül sértéseket vágott a fejemhez mindenki előtt, kezdve azzal, hogy nem vagyok emberek közé való, és engem meg sem kérdezett az a banya, nekem szavam se volt. -.-'
Nos, nem mindenkinek van sikere először. ^^'
Aztán a második iskolámban az új osztálytársak szintén pi**ák, és a cigánylány kinézett magának, mint piszkálási alanyt - egy hónap, utána jöttem a mostani sulimba, ahol nemnormális osztálytársakat fogtam ki, de végre békén hagytak, nem piszkáltak, és nagyon jó tanárokat kaptam.
Nekem így jött össze. Következő évben kezdem az érettségit (most szakmai), vagyis új osztálytársak. Ismét bennem van egy kis félsz, de már úgy vagyok ezzel, hogy háromszor végigcsináltam, kaptam hideget-meleget, negyedjére már az egykori libákkal is megbirkóznék, ha kellene, mert fejlődtem annyit itt, de persze remélem, nem kell.
Mit tudsz tenni? Hááát... igazából előbb-utóbb mindenkit megismersz, magától kialakulnak a dolgok, kapcsolatok, "klikkek". Amit ne tegyél, ne húzódj magadba, ha nem néz ki rosszul a "kínálat", tehát nincs az, hogy a vezéregyéniségek a "nyomikat" lelkileg terrorizálják.
+
Hallgass az első megérzésedre! Ne legyél előítéletes, ha valakinek mondjuk kék haja van, vagy eltér tőled, amíg nem bunkó. Ki tudja, lehet jobban megismerve a legjobb barátnőd lesz.
Sajnos nagyban játszik a szerencse, hogy milyen osztályt fogsz ki. Általános volt osztálytársak közül két lány, ugyanoda mentek, és olyan jó osztályt fogtak ki, hogy kivirágoztak, már nem szürke kisegerek, hogy nem nyitják ki a szájukat, semmit nem csinálnak, amikor kellene.
Sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!