Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Hol szerezhetnék barátokat?...

Hol szerezhetnék barátokat? Lehetséges még itt barátnőkre bukkanni? (22/N)

Figyelt kérdés

A gimi óta sajnos nagyon szétszéledtünk az akkori baráti társaságommal, más városokba/országokba keveredtünk, így hiába is próbáltuk jó darabig tartani a kapcsolatot, mindegyik ellaposodott.

Ez persze így van rendjén, nem is szeretném a múltban ragadni, megértem, hogy ez az élet rendje.


Én jelenleg kreatív területen dolgozom (fotózással és operatőrködéssel foglalkozom), ennek kapcsán leginkább csak férfiak társaságában vagyok. Könnyen barátkozok, van is jó pár ismerősöm ilyesmi körökből, illetve “haverjaim” is vannak bőven akikkel tudok utazni és bulizni járni, de jól jönne azonban egy barátnő társasága, akivel tudunk osztozni egymás örömein és tudjuk egymást támogatni nehezebb időszakokban.


Örülnék, ha lenne valaki, akivel tudnék jókat beszélgetni, ötletelni, tapasztalatokat cserélni és motiválhatnánk is egymást.


Szabad óráimban szeretek egy kávé mellett beszélgetni, múzeumba járni, kirándulni, de pont ugyanennyire kedvelem az igényes elektronikus zenei bulikat és koncerteket is.


Hirtelen így ennyi jutott eszembe magamról, ez alapján talán célba ér a kérdésem.


Örülök minden kedves üzenetnek, illetve ötletnek is, hogy hol taláhatnék azonos érdeklődési körű embereket!


Előre is köszi! :)



2020. febr. 25. 20:51
 1/6 anonim ***** válasza:
24%
Én a középiskolai haverjaim al tartom a kapcsolatot meg online barátságaim vannak! Nem éppen könnyű barátkozni, mert nagyon nincs olyan hely ahol lehetne, de a kocsma mondjuk erre mindig jó hely, vagyis nekem eddig bejött! Ismerkedj, járj bulizni😁 22/F
2020. febr. 25. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:

#1

Járol bulizni és iszogatni is, viszonylag egész gyakran, pont ezért nem gondolom, hogy baj lenne a szociális életemmel. Azonban ha egy nagyobb társasággal vagyok valahol, akár egy koncerten vagy egy fesztiválon, akár egy kocsmában, semmi esély az ismerkedésre idegen emberekkel, két random társaság tapasztalataim szerint nem nagyon fonódik össze. :((

2020. febr. 25. 20:57
 3/6 anonim ***** válasza:
18%
Bárhol beszélgess emberekkel, inkább személyesen, de neten is nyugodtan, aztán kialakul, vagy nem. Én a legjobb barátaim nem ismerkedési szándékkal indultak, csak valami miatt beszélgettünk, aztán kialakult. Hogy hogyan lett vége azt inkább hagyjuk. Azóta nekem se sikerült, bár jóba lettem pár emberrel akik az utcán megszólítottak (én csak figyeltem amit csinálnak), néha találkozunk ha pont összefutunk és beszélgetünk, de barátság nem alakult ki.
2020. febr. 25. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
51%

elsősorban az a baj, hogy az én tapasztalatom szerint az embereknek nincs igényük mély barátságok kialakítására, mert már van saját baráti társaságuk (persze ez még elméletileg nem zárja ki az ismerkedést). Én már hónapok óta szervezek ilyen meg olyan programokat emberekkel (igen, a hobbijaimat csinálom), és amikor elmegyünk, nincs feedback. Sajnos így asszimetrikus egy kapcsolat. Az lenne a normális, ha én teszek egy lépést, pl kirándulást szervezek, majd ők is felhoznak egy mozizást, szóval ennek rendszeresen cserélődnie kellene. Sokszor gondolkodtam, mi lehet a hiba? Vajon bennem van? Én soha nem nyomultam senki után, kerülöm a szánalmas viselkedést. Ahol nem kérnek belőlem, nem kínálom fel magam. Ugyanakkor nyitott vagyok az új emberek megismerésére. Ők nem azok. Vannak haverjaim, de legjobb barátnőm nincs. Amint eljönnek egy programra (ha eljönnek egyáltalán) akkor jól érezzük magunkat majd mindenki megy a saját dolgára haza, és NEM KERESNEK. Ez mentális energiába kerül neked sajnos, szóval teljesen átérzem a magányosságot. Nem tudok rájönni, miért van ez... de az évek során a következőket szűrtem le: 1. Nekem is volt olyan párkapcsolatom, ahol elszigeteltem magam mindenkitől és csak a pasimmal foglalkoztam, lehet nekik is ilyenjük van. 2. Rossz közegben vagy, nincs meg közöttetek valamiért a vibe, én sok olyan emberbe futottam bele, akiknél jóval tapasztaltabb voltam, pasik terén is, meg élettapasztalatban is, ezért meglehet hogy ami számodra intimitást és valódi kapcsolódást jelent, náluk még ilyen igény kialakulóban sincs. 3. Felszínesek, érdekbarátokat keresnek, terapeuta helyett téged használnak. Sajnos mondanom sem kellen, de az is gyakori, hogy mivel nyilván sok a sérült ember, pszichológus helyett téged használnak majd a problémáik kihányására, és természetesen ők ezt nem így fogják gondolni, ha felhozod, hogy valami nem oké, mert ők soha nem keresnek maguktól, neadjisten ha neked van szükséged érzelmi támogatásra, akkor hirtelen ismeretlennek kezelnek. 4. Te vagy a hibás, mármint megjegyzem, hogy ez a legkevésbé valószínű, csak ezT is vegyük figyelembe mert előfordulhat... pl. sok ember aspergeres és nem érzekeli a határokat/szociális normákat. És nem értik, miért nem barátkozik velük senki.

5. Egy jó tanács neked és mindenkinek: ne maradj egy káros kapcsolatban, csak azért mert nincs más, és NE dobd el az értékes kapcsolataidat csak azért, mert meg akarsz ismerni új embereket. Azt attól függetlenül is megteheted.

2020. febr. 26. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

az emberi kapcsolatok mindig bonyolultak. jó és tartós emberi kapcsolatokat ugyanolyan nehéz találni, akár párkapcsolathoz, akár "csak" barátsághoz keresel. leszámítva persze, hogy párkapcsolatnál a külső vonzalom is elvárás és ez többnyire segít a keresésben, ugyanakkor a minőségi választást alaposan meg is tudja zavarni, hiszen attól, hogy valakivel a külső vonzalom megvan, még simán lehet, hogy a belső értékekben marhára nem egyeztek és emiatt a kapcsolat sem biztos, hogy bármivel jobban fog működni, mintha nem lenne külső vonzalom...

szerintem pl. emiatt teljesen zsákutca a buliban ismerkedés, mert a legtöbb szórakozóhelyen olyan hangos a zene, hogy beszélgetni szinte egyáltalán nem lehet és a hangulatvilágítás miatt még a külső is csak nagyjából kivehető. ezek a helyek sokkal inkább a könnyed szórakozásnak és az egyéjszakás futó kalandoknak kedveznek, mint a valóban mély és tartalmas ismerkedésnek - persze semmi sem kizárt ilyen helyen sem, de a körülmények nem abba az irányba terelik a dolgokat...


ismerkedni mindig és mindenhol lehet. hogy milyen kapcsolat lesz belőle, azt úgyis csak az idő dönti majd el. leginkább azon múlik, hogy milyen interakciók is vannak a két fél között, ki mit akar a másiktól, de nagyon sokat befolyásol az is, hogy a felek épp milyen élethelyzetben vannak, mire van éppen szükségük és a másik épp mennyire illik bele.


az is egy sok tényezős, bonyolult kérdés, hogy mitől lesz valaki barát, ki mit tekint barátnak, barátságnak és ki mitől érez jónak egy barátságot. tényleg attól jó-e egy barátság, hogy napi szinten beszéltek és mindent tudtok egymás életéről? vajon megromlik-e egy barátság attól, hogy már nem vagytok napi szinten kapcsolatban és nem mindent beszéltek meg? attól is függ, hogy mire van igényetek (különösen, hogy ugyanarra van-e igényetek) és mennyire ez tölti ki az életeteket, vagy mennyire van helyette, mellette más is az életetekben.

általában akiknek nincs párkapcsolata, családja, gyereke, munkahelye, karrier célja, hivataása, hobbija, azoknak hangsúlyosabb szerep jut a barátoknak, több időt, intenzívebben akarnak a barátaikkal lenni. akiknek van párkapcsolata, pláne esetleg már gyereke is, nem tanul már, hanem dolgozik, komolyabb karrier céljai, küldetéstudata van, vagy időigényesebb hobbija, azoknak általában ezek jóval több idejét elviszik és már nem annyira marad ideje és energiája sem a barátokra, de mivel az érdeklődése fókuszában más dolgok vannak, ezért az igénye, érdeklődése is jobban ebbe az irányba fordul, a barátok száma, a velük töltött idő mennyisége lecsökken.

az is fontos tényező, hogy a világképetek hasonló, vagy legalább kompatibilis legyen, különben nem sok esély van tartós kapcsolatra. bizonyos tolerancia van ebben, sőt szükséges is lehet, hogy legyenek más gondolkodású emberek körülötted. ha nagyon sok a problémád, nagyon sokat panaszkodsz, akkor pláne jól tud jönni, ha van körülötted legalább egy pozitív, optimista ember, aki nem csak együtt kesereg veled, hanem segít felhúzni a hangulatod a mélypontokról és megpróbál egy pozitívabb irányba terelni. viszont ha túl nagy az eltérés a nézeteitek közt, akkor a legjobb szándék mellett sem fogtok összeilleni. ha te nagyon negatív vagy, ő meg nagyon pozitív, akkor hiába akar segíteni, bántásnak fogod érezni, hogy ő mindent máshogy lát, mint te (függetlenül attól, hogy kinenk van igaza). sőt egy idő után a gyakrabban negatív embereket hajlamosak lehetnek kerülni is az emberek, mert lehúzzák őket is, vagy csak értelmetlennek látják tovább küzdeni vele. ahogy persze egy negatívabb ember is hajlamos lehet ugyanígy elfordulni a mindig optimista emberektől, mert őt ugyanúgy zavarhatja kesergésében mások hurrá optimizmusa. különösen, ha ő nem képes átvenni belőle és az optimizmust saját hasznára fordítani.


érdemes olyan embereket keresned, akiknek hasonló a gondolkodása, érdeklődése, értékrendje és az élethelyzete se nagyon tér el a tiédtől. érdemes olyan helyen keresni, ahol valószínűsíthetően ilyen emberek nagyobb valószínűséggel fognak előfordulni. ehhez jó támpont lehet, hogy te magad hol fordulsz elő gyakran, vagy ha esetleg kevésbé vagy kimozdulós, akkor milyen helyekre járnál el szívesen, hol éreznéd magad jól emberek között. milyen tevékenységek közben volnál inkább nyitott a barátkozásra és milyenek közben nem.


klasszikus példák erre, hogy annak idején az asszonyok a fonóba jártak együtt kézimunkázni, de például sokan tánciskolákban, vagy bálokon ismerkedtek. ha a te ízlésed, érdeklődésed hasonló, vagy leképezhető hasonló módon, akkor neked is érdemes lehet ilyen helyeken nézelődni. ha a nyelvek érdekelnek, akkor pl. nyelviskola, vagy adott nyelvhez köthető egyéb kulturális programok lehetnek érdekesek. ha olvasni szeretsz, akkor talán könyvklubok esélyesebbek, mint a könyvtár, de az sem kizárt, hogy működik. mindenképp esélyesebb olyan helyen ismerkedni (bármilyen céllal), ahol nem magányos, zárkózott tevékenységre sodródnak össze az emberek (mint a könyvtárban), hanem eleve része a programnak az interakció, közösségi tevékenység a cél. a különféle tanfolyamok, workshopok, klubok ezért lehetnek jobbak, mert itt eleve közösség építés, közös cselekvés a program, nem annyira szokatlan, hogy valaki odalép és megszólít, hogy beszélgetni kezdjen.


azt is megemlíteném, hogy ideális esetben a barátok pszichológusként is működnek, meg lehet velük beszélni a problémákat, segítenek helyretenni a gondolatokat, megoldásokat keresni problémákra. ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy erre érdemes a barátokat használni. pláne, ha nincsenek is elegen/megfelelő barátok, akkor különösen érdemes lehet megfordítani a dolgot és a hiányzó barátok helyett pszichológushoz fordulni a problémákkal, mert nekik az a dolguk, hogy meghallgassák a problémáid és arra vannak kiképezve, hogy segítsenek megoldást találni rájuk. nyilván nem lesz a pszichológus a barátod, de meghallgat, beszélget veled és talán megfelelő képzettsége miatt akár esélyesebb is lehet, hogy segíteni tud megoldást találj a problémáidra, mint a kedves, de egyáltalán nem biztos, hogy bármihez is értő barátok. akár abban a problémádban is tud segíteni, hogy mit tudsz kezdendi a régi barátok elvesztésével és hogyan tudnál új barátokat találni. a nehezebb iőszakokban támogatás, a beszélgetés, ötletelés, tapasztalatok cseréje és motiválás szinte biztosan megy nekik - általában jobban is, mint a nem szakirányú barátoknak...

2020. febr. 29. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
59%

Szia! Én is hasonló helyzetben vagyok, stintén 22N. Az első szoros baráti kapcsolatomnak az vetett véget hogy a "barátnőm" rámászott a barátomra, majd a következőnek az, hogy egy súlyos magánéleti válság következtében a "barátnőm" egyszerűen cserben hagyott. Hiába támogattam jóban-rosszban (főleg rosszban mert neki nonstop támogatás kellett). Mindkét barátság kb 3 éves volt.

Nagyon szeretnék barátkozni de bevallom kicsit félek mert 2x használtak ki nagyon durván és én nem használtam volna ki őket soha.

2020. márc. 21. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!