Ezen már nem tudok segíteni?

A legjobb barátnőmmel messze lakunk egymástól. :(

Én nem Pesten tanulok, és már 5. éve igyekszünk fenntartani ezt a barátságot. Sajnos ez most már egyre nehezebb, ő összeköltözött Pesten a barátjával az egyszobás lakásában, úgyhogy felhívni se nagyon tudnám, mert nem tud hová elvonulni, hogy ne hallja a srác beszélgetést.

Nem vagyok az a típus, aki bármilyen hülyeség miatt bárkit feltelefonál amúgy. De néha jó lenne beszélgetni. Az elmúlt 2 hétben nem keresett, mert sítáborban voltak a párjával, amikor legutóbb kérdeztem, még ott voltak (az elmúlt 2 hétben 1x). Nyilván üdüléskor nem hajlandó foglalkozni az ember másokkal, de azt se árulta el nekem, hogy mennek. Persze, semmi közöm hozzá, de én minden ilyen dolgot elmondok neki, ő meg mindent csak utólag, ha beszél róla.

Amikor van lehetőségünk találkozni (kb. 2-3 havonta) nagyon jól elvagyunk, mintha mi sem történt volna gimi óta. De nagyon azt érzem, hogy neki ez a táv kapcsolattartás dolog nem megy, már megvan a saját élete, nem igazán szeret sem üzengetni, sem telefonálni, ideje sincs igazából.

Nagyon egyedül érzem magam. Végzős egyetemista vagyok, a végzős barátaimmal sem tudunk időt tölteni egymással, meg mindenki stresszes. Jó lenne ha valakivel tudnék a félelmeimről, érzéseimről beszélni, de ha egyeznek a problémáink, akkor senki se szívesen hallgatna meg, meg nem is tud rá már mit mondani senki, azt, hogy csak tanuljak...

Nem tehetek róla, hogy nem egy leányálom az életem. :( Valóban nem sok jó történik benne, se semmi izgalmas, utazgatni nincs pénzem, nincs párom, és már nagyon várom, hogy ne legyek egyetemista. A nagybetűs élet bizonyára nehezebb lesz, de ez a mostani része meg uncsi, nem sikerült kihasználnom a fiatalságomat.

Szerintem emiatt nem szívesen keres senki, sokat agyalok ezen és olyan rosszul esik. :(