Szégyellem hogy a régi baráti körből mindenki gazdag lett, én meg csóró?

6-an voltunk legjobb barátok kb 3-tól 26 éves korunkig. Most 32 évesek vagyunk mind.

Nekik nagyon bejött az élet, gazdagok lettek. Saját cégek, menő igazgatói állások. Első osztályon repülés, túra a sivatagban, síelés az alpokban, laza strandolás miamiban. Legutóbb egy másik társasággal magángépet béreltek egy különleges alkalomra, ilyen szinten vannak.

Velem már nem beszélnek évek óta, leépítettek. A gondok akkor jöttek amikor nem tudtam tartani a lépést velük. Én azt hittem átlagemberek leszünk mind, átlag fizetéssel. Ehhez képest én max 4 csillagban tudok lemenni kocsival az adriára 4 éjszakára, de inkább 3 csillag. Nagyon kínos volt az elején hogyha el is hívtak valahova (bárba, étterembe) inkább nem fogyasztottam semmit mert nem tudtam volna fizetni. Aztán már egyre kevesebbszer hívtak, végül már nem kerestek többet. Ügyesek voltak az életben, én lúzer, kockáztatni képtelen ember vagyok. Ketten közülük amikor indították a cégüket akkor engem is be akartak venni. Akkor volt örökölt 10 millió forintom, azt kellett volna befektetni. Én inkább nem tettem, biztos voltam benne hogy elbukom, inkább vettem egy lakást. Ehhez képest már piacvezetők a területükön és külföldön is vannak irodáik.

Gyakran jutnak eszembe és nagyon szégyellem hogy nekem semmi nem jött össze, mert mindig a biztosra mentem. Elmentem az egyetem után egy biztos állásra és azóta is ott vagyok. Irigy is vagyok rájuk sokszor. Főleg ha látok róluk híreket valahol. A legjobb csaj barátom az egyikük irodájában dolgozik, persze nem mondtam hogy ismerem. Gyakran meséli hogy a felesége miket megengedhet magának, miket vesz, hova járnak. Nézi az instán állandóan és nekem is mondja. Nem is merném elmondani hogy egykor egy szinten voltam velük, úgysem hinné el senki.

Szerintetek normális ez az irigység és szégyen amit érzek?