Nektek vallotta már be egy hozzátok közelálló ember, hogy meleg/leszbikus?
Igen
Nem lepődtem meg, mert lerí róla, hogy meleg. Jobban meglepődtem volna ha azt közölte volna, hogy nősülni akar, mert megtalálta élete asszonyát. A vicc az, hogy a régimódi nagymamám volt az aki már gyerekorában észrevette az unokáján, hogy "más" mint a többiek, és ő volt az akinek feltűnt hogy nem a lányokért van oda. De sok-sok éven át igyekezett titkolni azt amit már szinte mindenki tényként kezelt. De a család úgy volt vele, hogy amíg ő nem mondja, addig mi is befogjuk a szánkat, hogy ne bántsuk meg. 2 éve már felnőttként közölte előszőr vekunk unokatestvérekkel. Amikor elmondtuk neki, hogy nagyjából 13 éves kora óta tudja mindenki, sőt mama szúrta ki először, akkor meglepődött. Azt mondta, ha ezt tudja, akkor megspórolt volna sok év gyomorideget, hogy vajon a család elfogadja majd? Az apjától tartott a legjobban, pedig az apja sem akadt ki.
Igen.
Biztosítottam róla, hogy oké, részemről nem változott semmi a kapcsolatunkban/barátságunkban, ennyi.
hát még 16 éves korunkban a legjobb haverom egy buli után kicsit ittasan, de nem hittem el neki, mert azt hittem, szívat :D
utána másnap találkoztunk, és megkérdezte, h emlékszek-e rá, mit mondott. mondtam, h jah, de még akkor se hittem el :D
és akkor pár hét múlva egyszer mikor átmentem hozzá, akkor megkért rá, h dumáljuk meg a dolgot és akkor elmondta az érzéseit, akkor már elhittem neki.
azóta eltelt két év, ugyanolyan jóban vagyunk, csak alkalmazkodtunk egymáshoz, bulikban pl. nem mutogatok neki jó csajokat, meg ő nyalja a barátját előttem.
Igen, nem rég és nagyon nagyon sok mindent megmagyarázott, tekintve, hogy már fél éve együtt voltunk és akármit csináltam nem állt fel neki. Elmondta, én megértettem, a kapcsolatot pedig azóta is fenntartjuk, ugyanis a szüleinek fontos, hogy legyen barátnője, neki pedig így könnyebb, hogy én tudom az igazat és így legalább az "álbarátnőjével" lehet őszínte :)
Remélem segítettem 17/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!