Televízió áranszünet után nem kapcsol be, mi tegyek?
a készülékek általában nem nagyon szeretik a "kirántom a dugót" típusú kikapcsolást. bár van bennük védelem, de nem előfordul, hogy nem, vagy nem elég gyorsan működik. a hiba vélhetően egy szerű biztosítóhiba lesz, de az a gond, hogy a modern lcd/plazma készülékeket már szétszedni se egyszerű feladat és egy nem hozzáértő nagyobb kárt tesz a próbálkozással, mint maga az eredeti hiba.
legjobb, ha szakemberre bízod a javítást.
Ez is jól bizonyítja azt a tévhitet, amikor folyton biztosítékot feltételeznek az emberek.
Előbb is hívott egy ügyfelem, rögtön ezzel jött, szokás szerint. Hiába villog a LED (tehát kap áramot), akkor is biztosíték, persze.
Arról nem beszélve, amikor tényleg kiég a biztosíték, annak oka is van általában, zárlatos valami. Ilyenkor meg hiába tesz be másikat, azt is kinyomja.
Olyan is van, amikor bizonyos alkatrészek elhasználódása miatt, áramszünet után nem indul a készülék. Vagy később véletlenszerűen mégis.
Olyan is van, aki addig próbálkozik, kapcsolgatja, míg elindul.
Pedig ez sok esetben nem vezet jóra, mert okozhat olyan kárt, ami miatt végül többe kerül a javítás, mintha idejében szakemberhez fordult volna.
A többletmunka, szívás és költségek viszont a szerviznek sem jó, mert nem mindig fizetik meg az árát.
Ezért sem áll érdekemben eltitkolni ezt a tényt, hogy a nehezen induló készüléket nem kell kínozni, mert az senkinek nem jó, az ügyfélnek sem.
Noha vannak olyan hibák is, amikor nehezen indul, illetve időszakos a probléma, de nem károkozó jellegű, csak ezt vizsgálat nélkül soha nem lehet tudni.
Ez nem a "helyszínen bütykölős" kategória, kár is lenne belefogni, kiszállást fizetni. Noha utaltam a károkozó hibákra, de ebben az esetben azt mondanám, hogy várhatsz vele, amíg a probléma rosszabbodását tapasztalod.
Visszatérnék még a korábbi hozzászólásra:
"a készülékek általában nem nagyon szeretik a "kirántom a dugót" típusú kikapcsolást. bár van bennük védelem, de nem előfordul, hogy nem, vagy nem elég gyorsan működik."
TV-készülékek számára ez közömbös és védelem sincs ez ellen.
Áramszünet bármikor lehet, azt ki kell bírnia. Ez nem számítógép, ahol olyan adatok tartózkodhatnak egy átmeneti tárban (cache), aminek elvesztése kellemetlenséget okozhatna. Itt egyszerűen nincs ilyen, áramszünet után újraindul és kész.
Saját plazmám is egy relé lövi le elalvás esetén, amit a számítógép vezérel, inaktivitás esetén a PC-t is leállítva. Megszakad a 230 V és kész, semmi baja nincs ettől. (Nyilván nem kínoznám, de egyébként ilyeneket javítok, tehát tisztában vagyok vele, hogy mit csinálok.)
Ne tévesszük össze azzal, amikor egy készülék tápegységében már elhasználódott alkatrészek vannak, ami egy áramszünet alatt kihűlve később problémás indulást, akár károsodást is okozhat.
De az már egy hibás készülék, ami javítást igényel.
Amikor minden rendben van egy készülékkel, egyáltalán nem érzékeny ilyesmire.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!