Erősítőbe, hogy lehet bass hangszínt bekötni?
Azt nem csak úgy "rákötni" kell, hanem szükséges egy hangszínszabályzó áramkör, aminek sok fajtája van, kezdve a legegyszerűbb magasvágótól, ami a régi rádiók kelléke volt, egyéb passzív és aktív megoldásokig.
Vagy ma már rendelni is lehet Kínából kész panelokat.
Mindamellett, amikor én építettem régen erősítőt, bár voltak kísérletek háromsávos szabályzóval is, végül rájön az ember, hogy nem is fontos hangszínt szabályozni, valamennyi mélyemeléstől eltekintve.
Tehát volt egy Bass feliratú gomb, ami fix mélyemelést adott. Ennek mértékét is egyszer kikísérleteztem, hogy milyen alkatrészekkel áll be megfelelőre, utána úgy maradt.
Amikor később vettem egy Sony végfokot, még abból is kikötöttem a hangszín és balansz áramköröket, csak ilyen mélyemelőt iktattam be.
De ennek pontos megoldására viszont már nem emlékszem.
Egyébként annak indoklása, hogy miért törekedtem én is a szabályzó kiiktatására:
Ez részben az akkori Hifi Magazin "eszmei" behatása is, meg a józan ész: a minőségi hangzás érdekében kerülni minden felesleges beavatkozást, ami beleszól a fázisviszonyokba, sztereó együttfutásba, vagy bármibe. Ami nincs, az nem tud torzítani.
Mindamellett nem vagyok elvakult Hifis, sőt kiröhögöm az idióta sznobokat, akik hallani vélnek valamit, amit vakteszten észre sem venne, csak beképzeli az agyába.
Csakhogy a Hifi Magazin idején ez még nem így működött: vakteszteken igyekeztek behatárolni a különbségeket, annak legalább volt valami alapja is.
Mivel mindent leírtam, tehát az is le van írva, hogy építesz egy panelt vagy rendelsz egyet.
Ezeken belül a lehetőségek tárháza ha nem is végtelen, de elég bőséges.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!