Mikor jön ki az Xbox720, PlayStation 4 és a Wii 2?
A Wii U-t az idei E3-on már bemutatták, valószínűleg kb. jövő ilyenkor kerül piacra.
A Sony a közeljövőben nem ad ki asztali konzolt, a PlayStation Vita nevű hordozható konzolja fog megjelenni (PSP utód), valamikor a következő egy-két évben. Bejelentés már volt, megjelenési dátum tudtommal még nincs.
Az új Xbox-ról pedig csak pletykák vannak, hogy talán 2013 körül jön majd új generáció, de hivatalos bejelentés, vagy bármi komoly mozgolódás, ami alapot adna a pletykának tudtommal nincs. A jelen generáció megjelenése előtt másfél évvel már azért sokkal többet tudtunk.
Egyelőre ez a legtöbb, amit a következő generációs Xboxról tudni lehet.
Szerintem jól hangzik...
A Nintendo új konzolja ( WII U) jön elvileg jövő tavasszal/nyáron, de majd gondolom lesz még róla infó.
A köv generációs PSről lényegében semmi konkrét információ nincs, annyi biztos, hogy már dolgoznak rajta, új CELL proci kilőve, de nyilatkoztak, hogy tanultak a hibából és egy könnyebben programozható gépet csinálnak.
A boxról nyilatkozott az AMD egyik embere (lásd fent) és elég sok pletyka kering már, hogy xy cég pl: EA vagy Crytek már kaptak a köv generációs konzolból egy prototípust.
Volt olyan pletyka is, hogy a köv E3-mon jelentik be, de ebből mi igaz az majd kiderül.
360/PS3-mat még megéri megvenni, mert minimum 2 év mire megjelenik, aztán mire az ára is lemegy és elég nagy lesz a játékfelhozatal az onnantól kezdve megint minimum 1-2 év.
Ahogy már írták Wii U meg már jövőre itt van, PS Vita meg idén karácsonyra (viszont ez nem asztali).
Ilyen pletykáknak meg nem kell hinni, hogy Avatar szintű grafika, meg húdekirály lesz, meg kell várni a gameplay-t, és akkor eldönteni.
Míg egy 300 ezres PC-n a BF3 nagyon durván fog kinézni, de még az sem lesz Avatar szintű, akkor nem pont egy konzolon lesz jobb a grafika.
De ez nem is baj, a jelenlegi konzoloknak is egész jó a grafikája, és ha a next gen csak az élsimításon fog javítani, már annak is örülni fogok.
Sony-nak mindenképp kedvező lesz a next gen, mivel az M$-nek már kb kötelező lesz a blu-ray olvasó a gépbe, így még az Xbox eladásokból is lesz haszna :D
18:27
Simán jobb lesz a grafika egy next gen konzolon, mint egy akár maga korabeli high-end PC-n. Ez eddig is így volt. Az Avatar-os hasonlatot én is túlzónak tartom, de az új konzolgenerációk mindig hatalmas teljesítménytöbbletet nyújtanak az előző generációhoz képest, ami komoly ugrást jelent látvány terén is. Elég megnézni a különbséget a jelen és az előző generáció exkluzív címei között.
Előző:
Igen, ezt tudom, de most egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy mi nagyot tudnak mutatni (ahogy ezt már az előző kommentemben is írtam azt hiszem).
Max annyit, hogy alap lesz az 1080p, sokkal jobb élsimítás, és részletesebb textúra, de ez nem akkora ugrás, mint pl. ps1 után ps2, vagy ps2 után ps3.
Bár ma már egy kézi konzolon is tudnak ps3 grafikát csinálni (PS Vita), de akkor sem tudom egyszerűen elképzelni, mitől lesz nagy ugrás a next gen.
3D is már kb alapnak mondható PS3-nál, PS4-nél max 1080p-be is menni fog.
De mindegy, ezen nem is nagyon gondolkozok, pár éven belül kiderül az egész.
Szerintem a következő generációban az 1440p-re is rá mennek már, ha annak is akarnak egy 8-10 éves ciklust.
Az is biztos, hogy alap lesz a 3D támogatás, és biztos alkalmaznak fejlettebb élsimítást is, erre az AMD nagyon ráfeküdt a HD5000-esek óta.
De még ezen kívül is van mit fejleszteni, mert a fotórealisztikusságtól még most is messze állunk.
Ha láttad, hogy mivel demozza az Epic a következő Unreal Engine erejét, amit szintén a next gen Xbox megjelenése körül tervez kihozni, akkor azt annak bírni kell, már csak azért is, mert az Xbox egyik legnagyobb exkluzív címét, a Gears of Wart az Epic fejleszti.
http://www.youtube.com/watch?v=RSXyztq_0uM
Talán a Gears of War trilógia lezárulta után a Samaritan veszi át ezt a posztot. Elvégre a GoW is techdemonak indult.
1440p nem valószínű, mivel tv-ből olyat nem gyártanak, konzolt meg tv-hez veszel, nem monitorhoz.
Fotórealisztikus játéknak a Heavy Rain nagyon ott volt, és akkor az egy ma már gyengének mondható PS3-ra készült, szóval az sem lesz olyan nagy ugrás, max több játékba lesz alap.
Új Unreal Engine meg nagyon durva, de azt sem érzem akkora ugrásnak, mint az SD után a HD konzolok.
Még nem gyártanak 1440p-s TV-ket, de ki tudja mi lesz két év múlva. Ha egy konzol élettartamát szeretnék megtartani 8-10 év körül, akkor mindenképp szükséges ennek a támogatása.
A Heavy Rain szép, de a fotórealisztikusságtól még elég messze áll. Annak idején ugyan ezt mondták el a Quake 2-ről is, hogy már majdnem valósághű, nincs messze, hogy tényleg életszerű játékok jelenjenek meg, pedig mai szemmel nézve azért elég csúnyácska. Ugyan ezt mondták a Far Cry megjelenése után. Ma már az sem számít szépnek.
Én úgy ítélem meg hogy még mindig van hová fejlődni. A grafika még mindig nagyon steril, a fizika sokszor elég bután viselkedik, még az ilyen téren legjobb játékokban is, az arcanimációk még nagyon messze állnak a valóságostól, és még ezen kívül is sok helyen van még javítanivaló.
De ha csak 1-2 év múlva jelennek meg az 1440p-s tv-k az már nagyon késő, mert több év kell, mire az elterjed.
Ha meg új tv-t is kell venni a konzol mellé az úgy elég drága lesz, főleg amíg új a tv, és drága.
Bár ha elég erős lesz a next gen konzolok hardvere akkor utólag úgy is megoldják ezt, eleinte box is max 1080i-t támogatta csak, szóval ez majd eldől.
Viszont ma is elég kevés az 1080p-s játék, még a legtöbb AAA-s játék is "csak" 720p-s, még ha lesz is 1440p akkor is elég ritka lesz.
Miközben meg Heavy Rain-nel játszottam néha azt hittem tényleg a valóság, de az igaz, hogy van hova fejlődni, viszont ezt már a szoftverfejlesztők nem fogják bírni.
Heavy Rain-t is 4 éven keresztül csinálták, és valószínű sohasem lesz 2. része.
Ha még többet kell dolgozni egy játékkal és még nagyobb felbontásba, akkor minden játék DNF-nyi idő alatt fog elkészülni.
De ez majd kiderül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!