Ha rendelek egy terméket utánvétellel, de nem veszem át, lesz ennek valamilyen következménye?
" persze az apróbetűs részben benne van mindenféle jogi tortúra kilátásba helyezése,"
Amire akár jogosan számíthatsz is. Én kéthetente küldöm át az ügyvédnek az ilyen eseteket, ő intézi a fizetési meghagyásokat, illetve ha odáig fajul, a behajtó bevonását az ügybe. Az ASZF-ben olvasható a weboldanunkon a szükséges információ, aminek az elolvasását megrendelés előtt a megrendelőnek vissza kell igazolnia.
Természetesen az átvétel megtagadása, és az egyéb ok miatt meghiúsult kézbesítés nem ugyanaz. De jogszerűen nyilvántartott adat az át nem vett rendelések száma, és azok esetében akár az utánvétes lehetőség megvonása. Persze más a helyzet, ha valakinek önhibáján kívül nem nyílik lehetősége átvenni, stb. Ha ezt időben jelzi, semmi probléma. De a megrendelőnek is át kellene gondolnia, hogy amikor 100 csomagból 50 ilyen, és a futár fölöslegesen szaladgál vele, és miatta a normális megrendelések késnek, meg az egyéb fölösleges logisztika csak kárt okoz.
A 14 napos elállás a törvény szerint a vásárlástól való elállásra szól, ami az átvételtől kezdődik minden esetben, tehát itt ez nem alkalmazható, hiszen nincs átvétel.
"Ha a vásárló nem veszi át a csomagot, és nem is jelezte elállási szándékát akkor milyen jogi helyzet áll fenn?
A vevő ez esetben szerződésszegést követ el. A csomag átvételének megtagadása, vagy elmulasztása nem minősül vásárlástól való elállásnak. Mivel nem vette át a megrendelt terméket, nem teljesítette a szerződéses kötelezettségét (azaz a teljesítést nem fogadta el). Ilyen esetben a vállalkozó jogosult felmondani a szerződést, és kártérítésként követelheti a szállítási díj összegét. Ha a vevő előre fizetett, akkor a termék ellenértékét a szállítási díj levonásával kell visszafizetni részére."
"...lesz ennek valamilyen következménye?"
leginkább az, hogy a néhány felelőtlen miatt mindenki megszívja kicsit.
Én is rendeltem egy helyről, ahonnan nem először tettem és mint azelőtt utánvéttel kértem csomagpontra.
Majd történt egyszer hogy rendeléskor nem tudtam kiválasztani ezt a módot, mert eltűnt. Próbálkoztam, de sikertelenül.
Ennek nyoma maradt, mert rendesek voltak és felhívtak hogy látták próbálkoztam, de megrendelés nem történt.
Elmondtam miért, mire közölték hogy az utánvétes fizetési mód már csak házhoz szállításnál él, mert rengetegen nem vették át a rendelt terméket és visszament ami nekik költség.
Nekem a házhoz szállítás nem megfelelő, mert a csomagpontra akkor megyek érte amikor akarok.
Végül megoldottuk, de így jártam, utánvétes mód azóta sincs ott!
Ezúton is köszönöm mindenkinek aki nem önhibáján kívül hagyja ott az utánvétes rendelést... Csak így tovább!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!