Most vásárolt stúdió-monitor állandó sziszegő zajt
ad. Emiatt visszavihetem a boltba?
Figyelt kérdés
Most vettem egy Presonus Eris 4.5 BT stúdió-monitor hangfalpárt, de kiderült, hogy valami botrányos alapzajt ad ki, 2 méterről is tisztán hallani a sziszegő hangját. Akkor is, ha semmi nincs a bemenetére kötve, és a sziszegés nem függ a hangerő-potméter állásától se.
Ezalapján visszavihetem az üzletbe?
A másik, hogy ha nem neten rendeltem, hanem ott vettem meg simán, akkor is vonatkozik rá a 14 napos elállási jog?
Mondd meg, hogy gyári hibás, dugják be konnektorba, hallgassák meg és adják vissza a pénzt.
Vagy ha másikat akarsz ugyanebből akkor ott próbáld ki a helyszínen, hogy még egyszer ne járhass így.
ápr. 14. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
2/8 anonim válasza:
A helyszíni vásárlásra nem vonatkozik a 14 napos elállás. De természetesen vidd vissza, ha egyértelműen hibás, az már az adott bolttól függ, hogy mit kezdenek vele. Vagy visszakapod a vételárat, vagy elküldik szervizbe a saját költségükön (számíts rá, hogy ez legalább 1 hónap mindennel együtt), vagy kicserélik. Ha jól tudom, helyszíni vásárlásnál a vásárlást követő 3 napon belül kérheted a visszafizetést vagy a cserét. De persze vannak olyan boltok is, ahol nem sz*rakodnak ilyenekkel, hanem visszaadják az árat vagy kicserélik ezen az időtartamon felül is, ha te is jófej vagy az ügyfélszolgálattal/eladóval. Máskülönben marad a szervizes megoldás.
ápr. 14. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
3/8 A kérdező kommentje:
Közben utánaolvastam fórumon, sokan írják, hogy ez egy típushiba, másoknak is előjött ez a sziszegő alapzaj. Attól félek, arra fognak hivatkozni az eladók, hogy alapból ilyen ez a hangfal, szóval ez nem hibás működés eredménye, hanem ilyen és kész. Nem tudom, akkor mit lehet tenni. Már nagyon bánom, hogy nem neten rendeltem meg, akkor minden probléma nélkül visszaadhatnám.
ápr. 14. 22:00
4/8 anonim válasza:
coil whining ???
ápr. 14. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
5/8 A kérdező kommentje:
4: Nem hiszem, az szerintem inkább valami periodikusabb zaj lenne. Ez színtiszta fehérzaj. Az a gyanúm, hogy ez magában az erősítő elektronikában keletkezik, talán egy műveleti erősítőben. Lehet az is, hogy a bluetooth kontroller okozza. Ha visszaviszem, és hajlanak a cserére, kipróbálok egy olyat is ebből, ami nem bluetooth -os.
ápr. 14. 22:22
6/8 anonim válasza:
Kétlem, hogy a bluetooth ilyen interferenciát okozna egy erősítőben. Ahhoz nem egy dolgot kell elszúrni.
ápr. 14. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
7/8 A kérdező kommentje:
Nem tudom, lehet, hogy nem az. Találtam egy videót, amin valaki ugyanezt a jelenséget demonstrálta, de ő a BT mentes verzióval, szóval eszerint nem az a zajforrás:
Én úgy veszem ki az Amazonon a véleményekből, hogy előfordul csak az egyik oldalon erősödő alapzaj, egyik-másik bezörgősödik, random összeszerelési hibák. Mindenképp garanciáztatnám, aztán ha visszajött, egész nap ordítana rajta black metál, hadd lehessen másodszorra is visszavinni... Persze ha a boltban jó arcok, ill. ha képben vannak és veled vannak, nem a gyártóval, akkor szerintem evidencia, hogy levásárlod (főleg kicsit drágábbra ugye), a rossz meg megy vissza a feladónak, gányolgassa nyugodtan tovább.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!