Ajánlanátok lemezjátszót?
Most kezdek kacérkodni a lemezekkel, így első körben egy bolondbiztos automatában gondolkodom. Lehetőség szerint nem szíjas, hanem dörzshajtásos (mert azt mondták nekem az okosok korábban hogy az jobb, de cáfoljátok meg nyugodtan).
Első körben aktív hangfalakra lesz drótolva (képes phono jelet fogadni - Kanto YU4)
A keret mondjuk 100-130Ezer
Használt, régebbi modell ajánlók is jöhetnek.
Köszönöm!
Dörzshajtás? Olyan még létezik? Legalább annyira böszmeség mint a szíj vs. direkthajtás. Mindkettőnek (mindháromnak) van előnye is meg hátránya is, az a bolond, aki kerek-perec ki meri jelenteni hogy az egyik egyértelműen jobb mint a többi.
Én direkt nem fogok neked ajánlani semmit, ha körülnézel például tecsőn, találsz csomó videót, hogy mik számítanak jó ár-érték arányt tekintve.
Inkább csak annyit javasolnék, hogy a nagyon automata, minden-egybe készülékeket kerüld el messzire, akármilyen szép és hangzatos a reklámjuk.
Ha valaminek cserélhető a hangszedője, van állítható ellensúlya azzal nagyon mellélőni már nem lehet.
Nehogy már ne tudj kezelni egy kézi karliftes gépet, klasszikus szemlélettel ez nevetséges.
Régen szervizben az automata gépeket lenéztük, a dörzshajtás meg a legalja kacat volt.
Noha ma már ezekből is léteznek jobb darabok, de parasztvakításnak is tűnik, amikor a mai fiataloknak olyan technikákat ásnak elő, ami a múltban már leszerepelt.
Újszölöttnek minden új, lényeg a lehúzás. Persze, a HiFi egyik lényege a laikus, kényszerképzetekre hajlamos, fizikához ostoba emberek iparszerű kihasználása egyébként is.
én kérek elnézést hogy laikusként kérdeztem.
nyilván nem gugliztam és tecsőztem és nyilván nem a bőség zavara és azellentmodó infók miatt jöttem ide.
Viszlát, és kösz a halakat!
Kár hogy megsértődsz, de persze szíved joga.
Gondolj bele, van a használtpiacon körülbelül tizennyolcezer különböző modell. Ennek elenyésző része, mondjuk tizenöt százaléka az, amit jóérzésű ember bottal sem piszkálna meg, az összes többi vállalható.
Miért kéne ebből két-három-tíz példányt kiemelni?
Ennek lenne az az eredménye, mint a dörzshajtásos kérdésednek: valakitől valahol hallasz valamit, amit hozzánemértőként szentírásnak veszel, és megsértődsz ha valaki mást mer állítani.
Rendben van, jó sértődést. Viszlát.
"Gondolj bele, van a használtpiacon körülbelül tizennyolcezer különböző modell. Ennek elenyésző része, mondjuk tizenöt százaléka az, amit jóérzésű ember bottal sem piszkálna meg, az összes többi vállalható."
Olvasd újra: "nyilván nem gugliztam és tecsőztem és nyilván nem a bőség zavara és azellentmodó infók miatt jöttem ide.", aztán keresd ki a szótárból a szarkazmust is.
" valakitől valahol hallasz valamit, amit hozzánemértőként szentírásnak veszel," - megint. olvasd újra és értelmezd: "de cáfoljátok meg nyugodtan"
"Miért kéne ebből két-három-tíz példányt kiemelni?" - mondjuk mert ez volt a kérdés/kérés?
Meghitelezem neked, hogy értesz ehhez a témához (bár válszaidat akár chatGPT is írhatta volna), de szövegértésed elégtelen.
Annyi érdemi infót sikerült ideköpni, hogy a dörzshajtás nem jó. Ennyi. A többi az bullshit.
sit terra tibi levis.
Még mindig csak egy sértődött kislányt látok.
Nyilván nem lepődsz meg komolyabban, ha azt állítom, ismerem és értem a szarkazmust. Ennek ellenére - vagy ezzel együtt - írtam amit írtam: felesleges egy-két modellt megnevezni, főleg ha nem új hanem használt a cél. Kb. annyi értelme van, mintha azt kérdeznéd, melyik a legjobb használt bicikli. Félek, nem az a baj hogy nem érted, hanem hogy nem is akarod megérteni, amit írtam. Nem lehet kiemelni vagy megnevezni egy-két modellt. Felesleges, értelmetlen, céltalan.
Most mondd meg őszintén: mihez kezdenél azzal, ha azt mondanám, vegyél egy Pioneer PL-550-et? Mire mennél vele? Képes lennél felhajtani egyet és megvenni csak azért mert én azt mondtam?
Nem lenne sokkal észszerűbb (vagy ésszerűbb?) arra ráhajtani, mely tulajdonságok hasznosak? Pl. a quartzlock jó dolog? A stroboszkópnak van értelme? Kell a 78-as fordulat?
De nem, te nem vagy kíváncsi semmire, csak egy modellnevet akarsz hallani.
Nem, szerintem ezt te sem gondolod komolyan.
Attól, hogy a PL-550 egy jó lemezjátszó, még van a Pioneernek tovább 120 különböző modellje, ami mind ugyanilyen jó, és van további 50 gyártó, legalább ugyanekkora választékkal.
De nem is értem, minek próbálom megmagyarázni, ha egyszer nem akarod megérteni.
Nem az én szövegértésemmel van baj, hanem a te felfogásoddal.
Ha a helyedben lennék, nem egy modellt kérnék, hanem hogy milyen funkciókra lenne érdemes odafigyelni, mely gyártók számítanak minőséginek, satöbbi.
Mindegy, hagyjuk.
Vegyél PL-550-et.
Szívesen, nem kell megköszönni.
A korábbi bő lére engedett, szintén sértődött hangvétel helyett inkább egyszerűen:
Aktuálisan jó márkák: Audiotechnika, Pioneer, Technics, Aiwa, NAD, stb.
A szíjhajtás elvileg kevesebb nem kívánt rezgést okoz, de már úgy 25 éve a direkt hajtással sincs gond.
A full automata baró, de sok a hibalehetőség és igen összetett szerkezet.
A kar végén legyen állítható a súly, így nagyobb eséllyel lehet fejleszteni a hangszedőt és a tűt.
Választáskor keress rá a hangszedőre, tűre, ha szíjas a szíjra is, mert kellemetlen tud lenni, ha nem kapható vagy még egyszer a lejátszó ára.
Ezen túl döntsön az izlésed, szerintem nagyon nem nyúlsz mellé...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!