Melyik a legjobb választás? Xbox 360, Xbox s, Xbox x?
Az Xbox 360 biztos nem.
Az Xbox One(fat) és Az Xbox One S gyakorlatilag ugyan az a hardver csak az S kisebb házba van és a külső ac adaptert már a házba építették.
Az Xbox One X valamivel erősebb.
Én az Xbox One S vagy az Xbox One X között gondolkodnék annak függvényében hogy mennyit akarok rászánni.
Legjobban még mindig 360-ast éri megvenni, de csak ha RGH-zva van, vagyis úgy van feltörve, hogy a winyójára másolt játékok egyből játszhatóak. Megveszi az ember, pl kinecttel, és utána semmi plusz költségébe nem kerül, torrent oldalak meg tele vannak játékokkal.
Hátránya, hogy erre már nemigen adnak ki új játékot, némileg gyengébb a garfika mint az ONE-on, illetve ezeken a gépeken eleve tiltva van a net, ezért a hálózatos játékokat elbukjuk. De ha az embernek kicsik a gyerekei akkor jól szórakoznak vele, de akár még a felnőttek is. Persze ebből már inkább csak használt van, ha van is új, azt tudtommal nehezen és drágán módosítják.
AZ ONE-t ezzel szemben nem törték már fel, így lehet hálózatban játszani, de csak Gold Live előfizetéssel, ebben vannak mindig akciók, de így is közel 20 ezer forint volt év végén 1 évre, meg nem árt ha egy Game pass is hozzá, ez havi 3 ezer , és akkor 100 játékkal lehet játszani (igaz most jöttek ki olyan előfizetések amiben ez a kettő benne van és egész jó áron), amik mindig cserélődnek, és időnként elég komolyak is belekerülnek mint a Forza 4. De ezen felül is időnként jönnek, hogy kell valamilyen kiegészítőre pénz és töltsek a profiljukra. Szóval egy pénznyelő ;)
Játékok sajnos visszafelé nem kompatibilisek, de jópárat megcsináltak ONE-s verzióban. és letölthető ha megvan az eredeti lemez. De sajnos a kinectesek közül egyet sem így hiába van nekünk ehhez is, mert erre a gépre erre már elég kevés ilyen játék elérhető.
@18:08
Miért feltételezed szegény kérdezőről hogy a "megérés" számára a cigánykodást jelenti?
#4 Mert a 360 és az ONE alapvetően nem egy kategória, útóbbi újabb és jobb, erősebb hardver stb de utána meg folyamatosan vannak költségek, hogy ezt ki is lehessen használni.
Egy RGH-zott 360-nál meg nincsenek. Tehát anyagi értelemben az utóbbi éri meg jobban a pénzét. Tisztelet a kivételnek, de mi magyarok ha lehet akkor nem akarunk fizetni semmiért 😋
Persze a feltört gép egy opció, lehet venni simát is, és valószínűleg úgy is olcsóbban fenntartható.
Nálam még azért is a 360-fele dől a mérce, mert sajnos a Microsoft leállt a kinectel, és a ONE-hoz ez miatt már alig van ilyen játék, pedig nagyon jók voltak a régi gépre. Sajnálom is, hogy eladtam, pedig nagyon jó családi összejöveteleket lehet csinálni vele, illetve a gyerekek nem csak ücsörögnek a TV előtt. Most meg be kell érni azzal a párral ami van az ONE-hoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!