Ha van előfizetésem egy szolgáltatónál és a készüléket most vinném vissza szervízeltetni 2. alkalommal fél éven belül és nem akarom szervízeltetni van rá jogom elállni a szerződéstől?
"fél éven belül most vinném vissza a készülékemet szervízeltetni 2.alkalommal."
" nem akarom már szervízeltetni mert nem ezért vettem hogy szervízbe rohangáljak vele."
Nem vagy köteles szervizbe rohangálni.
Eljuttathatod postán, vagy megbízott által is, átadhatod a szolgáltatónak, ő gondoskodik a szervizbe juttatásáról.
"van rá jogom elállni a szerződéstől?"
Persze hogy van. A vásárlás helyén kell jelezd az ilyen irányú szándékod, ami a vásárlási szerződésre vonatkozik, azaz, pénzvisszatérítés, vagy a vételár teljes visszatérítése, vagy a készülék cseréje lehet.
Ez nem feltétlenül azt jelenti hogy rögtön élhetsz is a lehetőséggel, ugyanis a javítással kapcsolatos lehetőséggel élhet továbbra is a szolgáltató. Azaz ha negyedszer is megéri neki javítani például, akkor javítás lesz.
Az megint más dolog ha te hivatkozol arra hogy a javítások miatt hátrányod keletkezett (pl viszed a számlát hogy telefont kellett bérelned, stb.), ám ez csupán mérlegelés kérdése.
"kijelzőt cseréltek beégés miatt, akkumulátor csere és hátsó kamera csere volt."
Örülj annak, hogy mindez nem a te költségeden történt.
Ha valaki műszaki cikket vásárol, számolnia kell azzal a lehetőséggel, hogy az meghibásodhat.
Ez alól semmi sem kivétel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!