Van valami nem tucat okostelefon 2017-ben?
Szerintem nem tudod elkerülni hogy "tucat" telefonod legyen.
Egyrészt ha belegondolsz, még az Android és iOS is folyamatosan tele van hibával, finomítgatni, javítgatni kell, pedig a két legnagyobb vállalat a Google és az Apple pénzeli.
Még a Microsoft is erősen befürdött a Windows Phone rendszerrel, az Ubuntu Phone-t most lőtték le, a Firefox sem jutott semmire a saját rendszerrel, a Blackberry is átállt android alapokra.
Na meg pont az a jó a nagy nevű telefonokkal, hogy az Apple 3-5 év szoftveres támogatást is tud adni, androidon pedig megvannak a Lineage OS (Cyaongenmod) alapok amik életben tartanak egy telót.
A másik felvetésem szintén a "tucat" kérdést boncolgatja. Mert manapság azt mondom, nem lehet már kitűnni a telefonokkal.
Kezdjük ott, hogy fél évente jönnek az újabbnál újabbak, ami az egyik évben újdonság, a másik évben már "réginek" hat. Plusz mindenki testre szabja a rendszert, vesz kiegészítő tokot, amivel egyedivé teheti.
Vagy megint másik, hogy ott vannak a kínai versenyzők is, én komolyan mondom nem tudom elsőre megállapítani hogy épp iPhone vagy valami jobb kínai telefon van az emberek kezében.
Ráadásul a mai világban ha valami megjelenik ami nem tucat, akkor arra azonnal rákap a világ és tucat lesz belőle.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!