MIUI-nál honnan tudom, hogy jó ROM van-e rajta?
Eustockról rendeltem, most ez van rajta: [link]
Egy Xiaomi Redmi Note 3 SE-ről van szó.
Benne vagyok a Facebook csoportban, de bevallom, annyira kínai nekem a nagy része annak, amit ott mondanak, hogy nem is merek kérdezni, nehogy hülyének nézzenek :/
Amúgy a telefonnal nincs baj. Kb. fél éves, eddig nagyon rendben van. Enyhe kisebb hibák előfordultak, de egy kezemen meg tudom számolni őket. Ráadásul ezek fele inkább az adott alkalmazás vagy az Android alkalmazás problémája volt, mintsem a MIUI vagy a Xiaomi-é.
Van egy alap mondás. Ha működik, akkor ne b_szogasd! :)
Ha működik, akkor nyilván jó rom van rajta különben nem működne. Ilyen egyszerű :)
Igen, én is így vagyok vele. Annyira szépen megy, hogy nem merek belebolygatni, még frissíteni sem merem, és most lehet emiatt valaki hülyének fog nézni.
De nekem az egyik mobilomat egy frissítés hazavágta rendesen (mondjuk az Lenovo volt és az eggyel fentebbi Androidra ment rá). Meg a fórumon is szokták azért irkálni, hogy kisebb-nagyobb problémájuk van frissítés UTÁN. Szóval annyira nem alaptalan a félelmem.
Kép alapján Global (developer?) szerintem, bár annyira nem értek hozzá, hogy biztosra megmondjam, hogy nem webshopos rom-e. Nekem Redmi 4 Prime van, Global Stable ROM-al. Ahogy olvasgattam az újabb verzióban vannak bugok (pl. melegedés, akksi gyorsan merül), így egyelőre nem akarom frissíteni. Meg mondjuk nem is talál frissítést a Beállításokban.
Én is azt mondom, hogy amíg jó a mostani, ne frissítsd. Főleg az MIUI-nál szoktak mindig hibák előjönni a frissítéskor.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!