Mit ronthattal el a galaxy note 7ben?
Azért az se mindegy hogy használták azokat a telefonokat. Én úgy tudom, volt köztük, hogy vmi után gyártott vacak töltő miatt gyulladt ki az egyik.
2 millióból 35 darab kigyulladt, lehetnek simán azok csak gyári hibásak, és a többi milliónak semmi baja, de a samsung jó fej volt, és inkább biztosra megy.
anno az iphone 6ről meg azzal volt tele a net, hogy meghajlik. Sőt ember is halt már meg egy iphone-tól mert kigyulladt töltés közben.De az apple nem tett semmit.Applenek a léte a prezstízs, szerintem ők sose hívnák vissza a termékeiket, nehogy megrengessék a beléjük vetett vak hitett.
Apple is hívott már vissza telót szériahiba miatt :D
Ugyanúgy aksi miatt, mondjuk asszem ők nem az egész telót cserélték, csak az aksit.
(Ezzel az volt a gond hogy pl Indiában nem nagyon van hivatalos szerviz:D)
Mellesleg most épp aktuális a sima 6 képernyő hibája, ami egyre úgy tűnik hogy szintén szériahiba, bár egyelőre nem jelentette be az Apple az ingyenes cserét akinek előjön, de valószínű befogja.
A beszállítójuktól kaptak olyan akkumulátorokat amik közül néhány darab nem bírja a gyorstöltést. Ezek a mai akkumulátorok nagyon a határukon vannak hajtva.
Az egész telefont kicserélik mert a telefon össze van ragasztva és szervizben kis eséllyel javíthatók roncsolásmentesen. Vagy ha sikerül is kicserélni az akkut és újra összeragasztani akkor nem biztos hogy hozza a gyári állapotot és nem lesz pl vízálló.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!