Mire szól egy telefon garancia?
A telefonomat elejtettem és eltört benne a panel tehát nem ad képet
A kérdésem hogy ezt is megjavitják vagy ilyennel nem foglalkoznak??
A garancia KIZÁRÓLAG a gyártás során keletkezett hibára vonatkozik, semmi másra. A törés pedig teljes garanciavesztéssel járt.
Tehát, ha a gyárban már eltört, úgy vetted meg, s csak otthon derül ki, akkor sincs garancia.
de még a bekapcsolo gombja se jó mert nem erzekel
ezert ha lezarom akkor nem tudom visszakapcsolni csak 10. probalkozásra
És ezt most miért írtad? Leejtetted, eltört. Innentől semmiféle garanciára nem számíthatsz, bármi legyen is az. A kapcsoló hibája nyilván összefüggésben van a sérüléssel.
Nem fognak vele foglalkozni. Benne van minden garanciajegyben, hogy a nem rendeltetésszerű használatból származó hibákért nem felelnek, s a garancia megszűnésével jár.
Én is leejtettem a Lumia 520-amat.
12.000 Ft volt a gyári érintőképernyő (szerencsére a kijelzőnek nem lett baja).
Majd 2 hónap múlva szoftveresen tönkrement, azt javították garanciálisan a Vodánál. Igaz, csak egy szoftverfrissítéssel, tehát nem sok dolguk volt vele.
Kérdezz körbe, melyik szervíz mennyiért csinálná. Ez mindenképpen önköltséges lesz neked.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!