Mi lehet a baja?

Figyelt kérdés

Üdv mindenkinek.


Van egy Samsung Galaxy Google Nexus I9250 Prime okos telefonom, amit tavaly augusztusban vásároltam újonnan. Egy év garancia volt rá. A tegnapi napon adathordozóként használtam (belső memória: 16 GB), egy játékot hoztam át egy számítógépről egy másikra. De csak rá másoltam, aztán a másik gépen vissza és töröltem a fájlt. De azóta egyszerűen teljesen belassult, akadozik, későn reagál mind a fizikai, mind a virtuális gombokra is.


Ez nagyon meglepett, ugyanis ezzel a telefonnal soha-semmilyen probléma még nem volt. Mindig csak dicsérni tudtam, hogy milyen jó eszköz, villámgyors stb.


Éppen ezért gondolom, hogy ez nem feltétlen a készülék hibája, hanem én rontottam el rajta valamit.


Azon is gondolkodtam még, hogy nem e azért történt, mert a számítógépen új operációs rendszer van (Windows 8), s tegnap először csatlakoztattam rá s bekavart valamit a windows!?


Elnézést, ha hülyeséget írtam az utolsó példámmal, de egy kicsit kezdek kétségbe esni és minden megfordul a fejembe.. előre is köszönöm a válaszokat.


2014. dec. 25. 18:48
 1/1 A kérdező kommentje:
A probléma megoldódott, az internet hálózatot kellett ki, majd ismét be kapcsolni.
2014. dec. 27. 08:14

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!