Mi olyan jó az iPhone-ban?
Miben és mennyivel jobb egy jelenleg gyártott iPhone, mint mondjuk egy jelenleg gyártott felső kategóriás HTC, Nokia vagy Sony smartphone?
Igaz az, hogy akik megveszik az iPhone-t, azoknak egy igen jelentős része leginkább azért veszi meg, hogy átlagon felüli anyagi helyzetűnek láttassa magát?
Szia!
Sajnos én is ezt látom, hogy csak azért veszik meg, hogy elmondhassák, hogy nekik van Iphone. A környezetemben is van pár ember, főleg lányok, akiknek van, és nagyon nagy arcuk van tőle.
El kell mondanom, hogy nekem is volt, de kb 1 hétig. Én anno kaptam használtan, aztán szépen tovább is adtam rajta, mert szerintem fölösleges.
Igaz hogy csak 3-as volt, de nekem nem kellene az újabb sem. A tesómnak HTC-je van, nem tudom milyen a típusa, de szereti. Nagy érintőképernyős, mindent tud és nem került 300 000-be :)
És most, már 2 éve egy Nokia asham van, amit imádok.
Egyetlen titka van, egy évben egy modellt kiad(vagy mostmár akár kettőt...).
Ebből csomó előny következik, én például emiatt szeretem:
Tartósan értékálló, és emellett mondhatni naprakész is szoftverezettségben. Így hiába drága a dolog, ha esetleg egy akksi csere belefér, simán tudnád 3-4 évig is használni, majd ezek után ha nagyon jó állapotban tartottad, még mindig kapsz érte annyit, hogy azt mondod magadban, nyugott szívvel válsz meg tőle, mert kapsz is érte annyit, amit már pénznek lehet mondani. Ezt jelen időre mondom. Most tegyükfel kifizetsz mondjuk nem itthon, hanem Bécsben ~220ezret egy független 32 gigásért, és 3-4 év múlva is legalább egy 50ezret kapsz érte, és azalatt a 3-4 év alatt is mindenét ki tudod használni gond nélkül.
Persze sokan azért vesznek, hogy kitűnjenek, de hála az olyanoknak, mint én, és társaim, remélhetőleg egyszer majd az ilyenek eltűnnek. Ha bárki meg tudja venni, pusztán a kívánsága alapján, és nem divatból, akkor már úgysem lesz olyan menő, ahogyan sokan gondolnak rá.
"Igaz az, hogy akik megveszik az iPhone-t, azoknak egy igen jelentős része leginkább azért veszi meg, hogy átlagon felüli anyagi helyzetűnek láttassa magát?"
Teljesen igaz, de nehéz megmondani, hogy a "jelentős része" az pontosan mennyi. Az iPhone tulajok pár százaléka biztos ebbe a csoportba tartozik, de hogy 2%, vagy mondjuk 20%, azt senki sem tudja megmondani.
De hiba lenne azt mondani, hogy ettől függetlenül rossz telefon, mert nem az.
De azt mondani, hogy a legjobb, meg hogy "ez nem telefon, hanem iPhone" az is minimum akkora hiba.
Egy tényleg jó telefonról beszélünk, de nem "A legjobb" meg a többi labdába sem rúghat mellette, egy jó telefon, valahol a top10-ben tényleg ott van.
Hogy mi a jó benne? Nem mindenkinek jön be az Android meg a WP, nekik van plusz egy választási lehetőségük, vagy tetszik nekik vagy nem.
Hogy miért tetszik nekik? Mert egy korrekt rendszer, lehet rajta mindent csinálni, sok alkalmazás van rá, a telefonok is elég jókra sikerülnek, tényleg minőségi minden téren, stb.
Persze attól, hogy tényleg jó és működik még nem lenne olyan garantált az Apple sikere, mint amilyen, a marketingen múlott a dolgok 80%-a. Steve Jobs egy zseni, nem azért, mert ő talált fel minden létező dolgot (mert az nem igaz), hanem mert mindent el tudott adni. Nagyon jól reklámozták a kezdetek óta az iPhone-t, és elterjedt, hogy az a legjobb, mondjuk ez annak is köszönhető, hogy nem egy szar telefonnak kellett jó marketinget összedobni.
"Miben és mennyivel jobb egy jelenleg gyártott iPhone, mint mondjuk egy jelenleg gyártott felső kategóriás HTC, Nokia vagy Sony smartphone? "
Ezt nem lehet megmondani. Hardverről felesleges beszélni, mert már elértünk arra a szintre, hogy hiába 2x erősebb mondjuk a legerősebb csúcskategóriás telefont, mint a második legerősebb, a második legerősebb is nagyon erős lesz évekig, és minden feladattal megbirkózik.
Így az eltérést leginkább a szoftverben kell keresni, ami teljesen más. Persze mindkettőn lehet böngészni, emailezni, játszani, akármit, de mégis teljesen más. Nem mondom, hogy jobb az iOS, mert hazudnék, de más, és az embereknek kell a más, nem létezik olyan, hogy az emberiség 100%-ának az Android jönne be.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!