Mi a véleményetek a Samsung Galaxy S3-ról?
Én egyszer a Tescoban próbáltam ki,Szolnokon.
Kicsit hasít,és érezhető az a 4 mag és nagyon gyors.Bár az ilyen látás meg mozgás érzékelőt kicsit túlzásnak tartom bele.Ha nem lenne benne sokkal olcsóbb lenne.De az is biztos hogy az S3 illetve S4 nem a magyar munkás/egyetemista embereknek való.Ilyen üzeletemberek kezébe tudom jobban elképzelni.
Alapjába véve jó kis telefon,nagyon sokat tud.
Bármelyik másik négymagos jobb nála, a kijelzője pedig kritikán aluli, még az alsóbb kategóriákhoz mérten is.
Szoftveresen a felsőkategóriában sem tudott domborítani a Samsung, akadnak olyan 1-2 éves egymagos telefonok, amik gyorsabban birkóztak meg egyes feladatokkal, mikor teszteltem őket...
Én S3-t használok. Előtte évekig SE-t de folyamatosan gondjaim voltak velük. Ezen semmi. Nem fagy, nem akad... Azt nem tudom a négy mag miért jó nekem. Nem futtatok rajta olyan programokat, aminek hú de nagy lenne az igénye, habár sokszor fut 10 dolog is egyszerre.
A GPS-t nagyon sokat használom, pár másodperc alatt talál műholdat. Ez gyorsabb mint bármi amit eddig használtam. Az érintőkijelző pedig az eddigi legpontosabb. Iphoneom mondjuk sosem volt... Lehet abban tényleg benne van a szent grál.
Én is megnyomogattam. Jó telefon. Gyors is, de az a baj vele, hogy csak 1gb ram van benne. A szoftveres extrák jók, de azokat szinte alig használja valaki. Engem pl. idegesít, ha leteszem az asztalra, akkor nem látja ugye a szememet a kamera, és lezár.. Így kicsit idegesítő tud lenni. Én inkább nem használom. + leginkább akkor használom a telefont, ha épp nem vagyok a gépnél elérhető, és van, mikor sötétebb helyen nem látja az arcom a kamera, és lezárja a telefont. Bár, ha ilyen telefont szeretnél venni, akkor legalább várd meg az S4-et, hogy megjelenjen a szolgáltatóknál, és hogy akkor vagy azt választod, vagy olcsóbban kapod meg az S3-at.
#1
Bárki használhat ilyen telefont. Egy egyetemista hamarabb használná a Group Play-t, mint 1 30éves ember. Itt leginkább a fiatalok a célközönség. Aki veszi, és megteheti, az nyugodtan. Például hozzuk fel a Galaxy Note 2-t.. A jegyzetelés is bőven elég. Elég, ha előhúzod a tollat, és elkezdesz írni. Vagy hívás közben kapsz attól 1 számot, akivel beszélsz, és így nem kell papír+toll.
"Ilyen üzeletemberek kezébe tudom jobban elképzelni. "
Anno az iPhone-val is így volt, aztán elterjedt. Egyre több S3-at látok embereknél, és ez a szem követés, meg ilyenek.. nem mindig az üzletembereknek van kitalálva. Én Note 2-t vettem, de úgy, hogy saját zsebből, mert megdolgoztam érte. Viszont igaz, van, aki megvan okostelefon nélkül, és van, akinek ezzel könnyebb az élete, mert elég praktikus dolog ez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!