Kezdőoldal » Elektronikus eszközök » Mobiltelefonok » Samsung telefon képernyőjét...

Samsung telefon képernyőjét nem bírom lezárni? USB (Type-C) hiba?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Az elmúlt héten többször jelentkezik a hiba, Samsung Galaxy A70 telefonon. Úgy veszem észre, hogy főleg töltőre rakás és túl korai levétel után jelentkezik, vagy egyáltalán töltés után. Azt csinálja a telefon, hogy nem engedi lezárni a képernyőt. Vagyis lezárja, de nem sötétedik el. De ha feltöltöm és lehúzom, akkor már sikerülhet, illetve ha hoszabb időre kikapcsolom és vissza, akkor is sikerül utána, újraindításnál vagy túl hamar bekapcsolásnál nem. A bekapcsoló/lezáró gomb működik, nincs érezhetően/látszólag érintkezési hibája, le is zárná, csak a telefon maga, a szoftver v nemtom nem engedi.

Közben a telefon folyamatosan kiírja mjad eltüntei az értesítő sávból, hogy "USB eszköz leválasztva". Azt gondoltam emiatt nem hagyja lezárni, mert ugye ha feldugjuk vagy levesszük a telót usbről, akkor mindig világít a képernyő. Pont ezért visszadugtam töltőre, majd feltöltés után levettem és jó volt. Na de ugyan úgy megjelenik majd eltűnik folyton ez az üzenet (az állapotsáv lehúzásával látszódik csak), és mégis megy a lezárás.

A másik ami kapcsolódhat a hibához, hogy mielőtt először ezt csinálta, akkor bedugtam a töltőkábelt csak a telefonba, tehát hálózatba nem, és így áram nélkül is érzékelte a kábelt és azt írta ki a telefon többször is, hogy "Az USB eszközt nem ismeri fel a rendszer" vagy valami ilyesmit. Mondom mi a fene. Ezután lehúztam a töltőfejet (typec-typec kábel) és akkor is kiírta. Na ezután azért csak csatlakoztattam a hálózathoz, először nem akarta tölteni, de aztán mégis felismerte és feltöltötte. Közvetlenül ezután csinálta először azt, hogy nem engedte teljesen lezárni a képernyőt, vagyis ugye addig lezár, hogy kód kelljen, de nem sötétül el a képernyő soha, magától sem. ._.



2022. szept. 15. 09:52
 1/2 anonim ***** válasza:
tehát rossz vagy koszos az usb aljzat
2022. szept. 15. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:

lehet, nem tudom. Ez a kérdés, hogy szosztár.

USB hiba (koszos, hibás?), szoftverhiba? vagy mi?


Próbáltam kifújni, meg ilyesmi, de nem segített.

Kikapcsoltam ismét hosszabban, valóban utána bekapcsolva nem írja ki azt a cuccot.

Aztán feldugtam tölteni, maxon levettem és még úgy is megint elkezdte és nem tudtam lezárni. Visszadugtam, töltőn le tudom zárni. De ugyanúgy kiirogatja hogy leválasztva, mégsem szakad meg a töltés meg semmi, tegnap gépre dugva is tudtam áthelyezni a fájlokat, nem szakdt stb.

2022. szept. 16. 10:01

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!