Ki tudják egyenesíteni a telefonom?
Az a helyzet hogy játszottam rajta és annyira fel kurta az agyamat a játék hogy fogtam a telefon alját és tetejét és elkezdtem feszíteni, aminek következtében kicsit fel nyílt a hátlap, és lett egy görbület a telefonomon ha oldalról nézzük. Ja és még püföltem is a kijelzőt az öklömmel, azzal meg azt értem el hogy az LCD-je vízszintesen elfolyt, vagyis van kb 1 centi sáv ami nem ad képet és ott fehér.
Ja meg annyi hogy az ujj lenyomat érzékelő sem működik, azért mert ahogy raktam be a táskám hátsó zsebébe a telefont, nem akart belemenni, én meg nyomtam hogy menjen be és kiderült, úgy szedtem ki a telefont, hogy a fel nyílt hátlapba egy névjegykártya ment közé, és ahogy azt erőltettem a kártya biztos megsértette az ujj lenyomat olvasó szallagkábeljét ki szedte a helyéről. Ezeket szervízbe meg tudják csinálni? Amúgy jó kis telefon, évek óta működik rendesen. Csak ezek a hibái vannak amiket írtam





Igen, ki tudják egyenesíteni. Csak győzd kifizetni
kijeltő és éintő csere, hátlap csere, ha az ujjlenyomat olvasó kábelének kártyás kínzása során megsérült az alaplap akkor abból is új kell és ha már arra jár a szervizes akkor egy ilyen idős telefonnál egy akksicsere is kellene.
Kb a sim kártya amit nem kell cserélni.
Az adataidat mentsd le hamar, mert az az elfolyt kijelző lehet nem marad úgy és tovább folyik....
Esetleg egy otthoni, olcsó megoldást tudnék javasolni: Kend be disznózsírral és dolb el k. messzire!















Hát, abból hogy el tudtad hajlítani a telefont a tippem az hogy ez egy olcsó készülék, telefon szervizesek nem foglalkoznak ilyenekkel, ők csak alkatrészeket cserélnek 1-1 ritka esetnél alaplapot javítanak arany áron.
Megpróbálatod visszahajlítani, de nem biztos hogy tökéletes lesz, ezen fellül lehet hogy megnyomod az alaplapot és kuka lesz a telefon.
Ujjlenyomatolvasót meg tudják csinálni, de nem biztos hogy így hozzá fognak nyúlni a telefonodhoz
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!