Miért követik egymást a gyártók?
Ugye ahogy írtam egy kérdést, hogy miért veszik ki a jack csatlalkozót sok gyártó, de mindig copyzzák egymást. Például tavaly az Apple kivette a töltőfejet a dobozokból, és ezt kezdte el követni például a Samsung, vagy a Xiaomi.
Ha például kiveszi az apple a telefont is, akkor ezt is követni fogja minden gyártó? :D (na jó, a utóbbi csak vicc volt, de remélem hogy ilyen sose fog megtörténni.)
"kicsit" komolyabb téma ez a kopizásnál. Te csak ennyit látsz belőle, de a gazdasági hátterét, a technológiai, tervezési, gyártási részleteket nem ismered.
Legyen elég annyi, hogy megveszed a vasat akkor is ha adnak hozzá adaptert, meg akkor is ha nem. Tehát a gyártó köszöni szépen a bevérele megvan. Te meg annyit tudsz csinálni, hogy ide a gyakorira, meg más fórumokra böfögöd a bánatodat.
Azért mert az Apple-k okosak. Divatterméket gyártanak, ha valamit kitalálnak, azt az Apple fanok megköszönik nekik, nagy találmánynak, divatosnak találják (lásd: Widgetek, notch, jack dugó eltűnése…). Szóval ha az Apple-nek ez sikerül, akkor a többi gyártó is utánozza, és olcsóbban adja el vele a készülékét (pl: alsókategóriában már minden telefon notchos vagy lyukas képernyős), így valaki ki tudja valahogy élvezni az Apple feltalálását. És persze ezzel a többi gyártónak is lesz bevétele.
Ami még nem marad ki ebből: Amit az apple kitalál, az már új, kiforrott technológiát jelent, muszáj a többi gyártónak leutánoznia, mert ha nem teszik meg, akkor elavult technológiának fogják tartani a birkák, és nem veszik meg a telefonjait.
Tudod, az iOS féle oprendszert próbálják a gyártók összerakni, ami egy “kicsit sem” iOS-os.. lásd: Huawei Harmony OS-ja.
Szóval ciki az összes gyártó, az Apple tud normálisan használható telefont gyártani.
Üdv: egy apple felhasználó.
Várom a kommenteket az utolsó hozzászóláshoz 😬.
Biztos jó lesz…
Egy másik apple falhasználó voltam. 👍
Az Apple annyira divatos,meg trendi,hogy azokkal a megjelenésekkel,formavilággal,stb inkább Nőknek való...
Amolyan cicafon,,ribifon....
"Miért követik egymást a gyártók?"
Üzleti okokból. Mert háromféle gyártó van:
- Amelyiket követik
- Amelyik követi
- Amelyik félre áll
A törvényszerűségek miatt...
Van két repülőgép: Boeing 787 és Airbus A350. A két legmoderben utasszállító. Szinte teljesen ugyanúgy néznek ki. Miért? Nem, nem azért mert másolgatták a gyártók egymás ötleteit, hanem mert mindkét gépre a fizika és az aerodinamika törvényei hatnak. Ahhoz, hogy ezeket a leghatékonyabban ki lehessen használni, illetve ellensúlyozni - a mai technikai lehetőségek mellett - az a forma kell mint ami ezeknek a gépeknek van. Mindkét gyártó kb ugyanazt számolta ki és kísérletezte ki. Természet anyánk meg aszosztált ehhez a maga kis törvényeivel.
A tech cégeknél inkább a gazdasági törvénysk miatt "másolják" a másik gyártót. Mi számít? a profit! Ennek vetnek alá mindent! Ahhoz hogy minél nagyobb legyen a profit annál többet és annál olcsóbban kell gyártani és nagyon sok terméket kell eladni.
Ha fele akkora a doboz akkor fele annyi alapanyag kell hozzá, kétszer annyit lehet belőle ugyanabban a konténerben szállítani, stb. (gondolkodj el kérdező ezen: 1,5 éve 1700-1800 dollár volt egy konténer távolkeletről eu-ba szállítása. Most 15-20ezer dollár - igen, több mint a 10szereésre néttek csak a szállítási költségek. Ha kérszer annyi ájfónt tudunk elszállítani ugyanannyi költséggel már megéri) A samsungnál és a többi gyártónál sem hülyék dolgoznak, ők is ugyanazon törvényszerűségek alapján csinálják a dolgaikat. Ezért ugyanarra a következtetésre, döntésekre jutnak.
Most az Apple lépett előbb. Lehet ha az Apple csak idén veszi ki a töltőt a dobozból a Samsung akkor is kivette volna korábban. Akkor meg az lenne a baj, hogy az epül másolja a samut fúj fúj!
Te kedves kérdező egy utolsó senki vagy ebben a nagy gépezetben aki megnézni anonimincBalázs és tech2Laci teszjeit, meg feltesz még itt pár kérdést és megveszi a telefont ami tetszik neki.
Ha mégis szeretnél jobban beleszólni a dologba akkor tanulj és dolgozz az Apple-nél vagy a Samsungnál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!