Hogy lehet hálózatot váltani??
Romániai vagyok.. de az csúcs amit itt lemüvelünk.. én már abszolút nem értek semmit, és senki nem tud épkéz válaszokat adni, mindig csak küldenek tovább.
Tehát, eddig orange-osak voltunk az egész családdal. Most át akartunk váltani digire, mint a telefonokat mint a wi-fi-t. Az orang-nal megszüntettük a szerződést (illetve lejárt) és direkt hamarabb megköttettük a digit, és azt mondtak két hét max, és jönnek a szerelők a wi-fi beszerelése miatt, a telefonok meg öt nap max és átállnak. A szüleim telefonja egy hét után valahogy csak átálltak, bár egy pár szám elveszett, a húgomé is, viszont a telefonszáma neki valamiért megváltozott. A legnagyobb probléma nálam van.. ugyanis lejárt a szerződés 22.-én és valamiért kaptam még utoljára mobilnetet és néhány napig még tudtam hívni meg ilyensmi, meg úgy unblock volt jelem. De ma megszűnt a hálózat, elment a jel meg ilyensmi, azt mondták ekkor kell átteni a kártyát, de az én telefonom nem fogadja el.. azt írja ki hogy a hálózat nem támogatott, IPhone-om van és azt írja hogy az iPhone nem támogatja és a szolgáltatótól kell kérni hogy engedélyezze. De ott csak annyit mondtak hogy próbáljam meg más telefonban és egy androidos telefonban működött is a kártya. Ha berakom a kártyát és bekapcsolom a telefont be se tudok lépni semmibe. Előhozza hogy a kártya nem támogatott és ebből ki sem lehet lépni. Úgyhogy most az van hogy visszaraktam a régi orange-os kártyát és nem lehet engem hívni vagy írni engem és persze én sem tudok.. wi-fi meg nincs... úgyhogy csak akkor használható a telefon ha valaki megosztja nekem a netjét. Ergó ha kimegyek a házból használhatatlan a telefonom. A szerződés amúgy meg 3 héttel ezelőtt volt megkötve
A kérdés az hogy mégis mit kéne most csináljak? Az az igazság hogy nagyon ideges vagyok, mert akárhová telefonálok vagy nem veszik fel, vagy lepasszolnak.
"a telefonok meg öt nap max és átállnak"
hülyeség, maguktól nem állnak át, SIM csere kell hozzá
"De ott csak annyit mondtak hogy próbáljam meg más telefonban"
a sarkadra kellett volna állni, hogy "nem, mert én ezt a telefont akarom használni, nem másikat". Csak azt küldik el, akit lehet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!