Konzolvilágban vett már valaki telefont? Mi a tapasztalata velük?
Szia!
Igen, én azt hiszem, hogy pont 2 éve vettem náluk a mostani telefonomat. Őszintén szólva, olcsóbb volt, mint a többi helyen, ezért úgy gondoltam, hogy mivel más elektronikai cikkeket is árulnak, miért ne vegyem meg.
A megvétel után betört a dupla kamera előtti kis üvegecske. Visszavittem, és eléggé nem készségesen elhajtottak, hogy oldjam meg valahogy diy módra, mert ők nem foglalkoznak a garanciával kapcsolatos dolgokkal. Kicsi kutakodás után megtaláltam, hogy ez viszonylag gyakori dolog az egynél több hátlapi kamerával rendelkező készülékeknél, és simán cserélék, sőt a törésgaranciában még benne is van.
Ezek csak az én tapasztalataim voltak, többet nem szeretnék náluk vásárolni telefont.
Remélem, hogy tudtam segíteni!
Szia, köszönöm! Márkaszervízben próbáltad? Mert a honlapon fent van, hogy melyik teló kihez tartozik. Vagy ebben sem voltak segítőkészek? Milyen telefont vettél?
Köszönöm!
Első vagyok:
Először márkaszervízben meg sem próbáltam, mert miután felhívtam őket, azt mondták, hogy ilyenekkel a márkaszervízek amúgysem foglalkoznak, mert pitiáner kis dolog, nem is értették, hogy hogy tudott pontosan összetörni. Nem voltak valami segítőkészek, egész pontosan azt javasolták, hogy vágassak a Praktikerben oda egy műanyag plexit..
Aztán utána elkezdtem kutakodni, és találtam márkaszervízt, akik ilyenekkel foglalkoznak, ráadásul szerintem viszonylag jó áron is, szóval így lett megcsinálva.
Én egy Xiaomi Redmi Note 6 Pro telefont vettem, akkoriban nem is volt egy nagyon olcsó telefon, szóval érthetően, mérges is voltam.
Remélem, hogy segítettem, és nagyon szívesen!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!