Kezdőoldal » Elektronikus eszközök » Mobiltelefonok » Mit csinálsz a régi, de még...

Mit csinálsz a régi, de még működőképes mobiloddal, amit nem használsz?

Figyelt kérdés

A kukába (elektronikai hulladékba) dobod? Én oda sajnálnám, de apróhirdetési oldalakon sincs kedvem aprópénzért hirdethetni, fogadni a jelentkezőket, stb.

Nekem eddig 19 év alatt 6 telefonom volt, eddig mindegyik megvan.

Az elsőt 2001-ben vettem. 2003-ban az akku csatlakozója kiszakad az alaplapról. Laikusként csak egy forrasztással vissza lehetett volna tenni, legalábbis ezt gondoltam, de egy akkori szervizben sem vállalták. Újat kellett vennem.

A másodikat 2003-ban vettem. Azon kívül hogy kívül megkopott, borzasztóan elavult lett pár év alatt. Már jöttek az olcsó színes kijelzős mobilok, mp3 lejátszással, blutooth-szal, tárhellyel, kezdetleges alkalmazásokkal, jó kamerákkal. Ezért elavulás miatt 2006-ban újat vettem.

Ezt, a harmadikat, 5 éven keresztül használtam. Ekkor az okostelefonok és az Android elterjedése miatt kellett nyugdíjaznom. De tulajdonképpen semmi baja nem volt.

2011-ben vettem az első okostelefonomat. Kezdetben újdonság volt. De olyan gyorsan fejlődött a technika, hogy pár év és már nem is volt frissíthető a 2.3-as Android, minden akadozott rajta. Egy menetrendet megnézni is kínszenvedés volt rajta.

2015-ben vettem egy Windowsos telefont. Kezdetben felüdülés volt a gyorsasága. Tökéletes volt számomra, de pár év múlva jött a hír: nem fejlesztik tovább a WP-t, semmilyen támogatás nem lesz rá. Megszívtam. Kénytelen voltam megint új telefont venni. Pedig ez is a mai napig tökéletesen működik. A kamerája (Zeiss PureView), főleg gyenge fényviszonyok között szerintem veri még a mostani csúcsmobilokat is. Néha fotózni szoktam elővenni, bekapcsolni.

A mostani készülékemet 2018-ban vettem. Ahhoz képest hogy egy akkori csúcsmobil volt, az Android10-es után több főfrissítést már nem fog megkapni. Ezzel is arra kényszerítve a gyártó által, hogy dobjam ki, vegyek újabbat. Bár egyelőre nem tervezem. Amire használom, még jó pár évig kiszolgál, mire komolyabb problémákban fogok ütközni vele. De egyszer ezt is nyugdíjaznom kell majd.


Nos, ez a teljes gyűjtemény itt lapul a fiókomban. Nem veszem hasznát, de kidobni sajnálom, mert annak idején nem két fillér volt egyik se. Ma már persze nagy értéket nem képviselnek. A 2015-ös Amoledes WP-s telefonom mennyit érhet, max 1000Ft-ot? Tehát nekem nem éri meg árulgatni se.

Ti hogy vagytok ezzel?


2020. jún. 12. 14:55
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
Én speciel gyűjtöm a régi a telefonokat, van 30-40 darab, főleg "butatelefonok". Nem volt szívem kidobni, rajtam maradtak, majd az ismerősök is ideadták, hátha kell valamire jelszóval :)
2020. jún. 13. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
100%
Mindet megtartom, a fiókban lapulnak. Van amelyik ramaty állapotban van, van amelyik jobb, de mindet imádom, nagyon kellemes emlékek fűznek mindegyikhez. Fiókban minimális helyet foglalnak, néha a Nokia N73at, a Galaxy S2est meg a Nokia 1600ast bekapcsolom, a 3310es már nem indul :(((
2020. jún. 14. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!