Hogy zajlik egy Samsung tutor appon keresztüli táv telefon vizsgálat/beállítás?
Felhívnak először telefonon és megkérnek, hogy az alkalmazást indítsd el, ott elfogadod a feltételeket, lesz egy kód amit beírsz majd és onnantól látja az operátor a telefonodat, mintha ő használná. Közben kihangosítva tudtok beszélni. Na meg legyen neted, vagy Wifid.
Egyébként szerintem felesleges, semmit nem tudnak segíteni a beállításokon kívül, meg amúgy a telefon belső működésével kapcsolatban sem.
Ugyanazt elmondja amit te is látsz és amúgy vannak olyan funkciók amiket így nem is tud kipróbálni.
Köszi. Én se bízok benne.
Az a bajom, hogy dual simmel használva a telefont, gyakran van olyan jelenség, hogy nem csörög ki a telefon. 1 simmel ģond nélkül kicsöng, de ha 2 van benne, mindegy melyiket hívják, van, hogy elérhetetlen vagyok.
Na ez az amit nem fogtok tudni kipróbálni.
Én inkább azt javasolnám addig is, hogy a members alkalmazásban jelentsd be a hibát, arra reagálnak és amúgyis ezt fogja az a technikus ember is javasolni..
A members alkalmazáson jelentettem be, már vagy 10x :D
És ők adtak szerdára időpontot. 😀
A teljes történet: 2019 április elején vettem egy A7-et, 2018-as modell. 2 simmel használva.
Android 8 volt rajta, de kb pár nap múlva befrissült 9.0-ra.
Mobilnetezni akartam, de nem működött egyáltalán. Próbálgattam mindkét simmel, mindkettőn volt mobilnet, de semmi nem indult el az appok közül ami netet használ.
Kivettem az egyik sim kártyát, bekapcsoltam a telefont és láss csodát, minden jól működik, megy a mobilnet. Örülés meg minden. Vissza a 2. sim, megint semmi nem működik....
Ki a 2. sim, megint jó minden.
Jelentés a members appba, hogy xar a telefon 2 simmel.
Oké, tudnak róla, lesz javító frissítés várjam ki, és jó lesz.
1-2 hét múlva frissítés, oké, jó 2 simmel a net, örülés megint.
Aztán hívják anyámat, hogy én elérhetetlen vagyok...
5x próbáltak hívni, de elérhetetlen a telefon.
Oké, 2. Sim kidob, tök jó, kicsörög mindig.
2. Sim visszarak, próbahívás, kicsörög.
2. Próbahívás, ELÉRHETETLEN!!!
Nem csörög ki.
Az óta 5 simmel próbálgatva, 3 szolgáltatótól, és ha 2 sim van benne, nem csörög ki néha, nem minden hívásnál, de mindegy melyiket hívod.
Na, és innentől érdekes. A Samsung elzárkózik, náluk hiba nincs, ilyet még senki se jelentett be, állítsam vissza a gyári beállítasokat és megjavul.
Már vagy 3x állítottam vissza, de ujra nem csörög ki. Itt tartok most.
El kell küldeni őket a francba és kérni a központi Samsungtól a szervizben egy erre vonatkozó teljes telefon átvizsgálást, na meg jelenteni members-ben, hogy ugyan jött ilyen frissítés, de mégsem oldotta meg a problémát. Jelenleg ezeket tudod megtenni, és ezen senki sem fog tudni neked segíteni máshogy, a tutor-ban meg pláne nem, de ha gondolod várd meg, viszont a szervizt fogja ő is javasolni. Mondjuk annyiból nem baj, hogy ha szervizbe kerül végül a telefon, akkor elmondhatod, hogy members-ben is bejelentetted, rácsatlakoztak a telefonodra és mégsem oldódott meg.
De egyébként nem tudom miért nem akarod elvinni egy szervizpontra, ahol megmutatod és látni fogják, hogy nem stimmel valami. Vagy ez már megtörtént, csak nem tudták a hibát reprodukálni?
Amúgy nekem A70-el vannak gondjaim, jó pár, volt 2x szervízben, nem oldódott meg semmi, de azért harmadszorra is be akarták kérni, szóval kókler banda, fos a Samsung ebből a szempontból, inkább vegyél másik telefont ha teheted, mert már mikor a harmadik kört futod, nem fogják tudni megoldani, nem értenek hozzá és marhára nem is foglalkoznak vele.
Pont ugyan ezen a véleményen vagyok.
Felesleges beadni, most 1-2 hétig ñe legyen telóm, a semmiért. Ugy is azt fogják mondani, hogy minden rendbe van vele, szervíz után.
A hibát se biztos, hogy tudom előttük produkálni, mert van hogy kicsörög mindkettő gond nélkül, de mégis megbízhatatlan, mert amikor itthon hívogatom, van, hogy az első hívás se csörög ki, de van hogy a 10. is.
A Telekomnál csak ezért kértem új Sim kartyát. És a vadi új is ugyanúgy nem csörgött ki, ha mellette ott volt a Telenor.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!