A Samsung telefonok sajátos jellege, hogy sosem működnek hibàtlanul, valami kicsi hiba, bug mindig van?
A szervíz persze tagad, meg a felhasználó a hülye.
Magyarul az összes Samsung telefon A-Z ig egy sz@rrakás?
Samsung A7 2018, dual sim.
Ha 1 sim van benne, fel tudnak hívni gond nélkül.
De, amint beleteszek egy másik sim kártyát is, tehát 2 simmel használom, elérhetetlen vagyok híváskor, nem csörög ki, a hívó fél nem tud elérni.
Mielőtt a szolgáltatóra mutogatnánk, 5 sim kártyával tesztelve, 3 szolgáltatótól, ebből 1x csak ezen hiba miatt cseréltettem sim kártyát, és a vadi újjal se csörgött ki.
Az összes sim másik telefonokba, és ebbe is egyenként gond nélkül kicsörög.
A szervíz, állítsam vissza a gyári állapotot, már vagy 3x megvolt, semmi eredménye, a samsung szerint nincs ilyen hiba, ezt én találom ki.
Ez a baj vele.
"Amúgy, a szervíz elhajt azzal,..."
Megvan a valódi probléma.
Bedőltél.
"Magyarul az összes Samsung telefon A-Z ig egy sz@rrakás?"
Nem, csak előfordulnak köztük hibás darabok, pont úgy, mint ahogy más márkáknál is.
"De, amint beleteszek egy másik sim kártyát is, tehát 2 simmel használom, elérhetetlen vagyok híváskor, nem csörög ki, a hívó fél nem tud elérni."
Kapcsold ki a mobilnetet mindkét kártyán és úgy próbáld ki.
Működni fog jó eséllyel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!