Mi történik az iPhone 6-tal? Van valami megoldás?
Körülbelül úgy április-május környékén elterveztem, hogy kicseréltetem az akkumlátort a telefonban. Kezdett idegesíteni, hogy mindig hamar lemerült, és nem igazán tudtam vele mit kezdeni. Az időpont előtti napon az iPhone furcsa módon kezdett el viselkedni. Magától újraindult, és legtöbb esetben úgy kapcsolta ki magát, mintha lemerült volna, pedig még bőven messze volt attól. Úgy gondoltam, hogy ez is kapcsolatban lehet az akksival, ezért a szakembernek elmeséltem az incidenst. Ő is azt ajánlotta, hogy cseréljük ki. Gyorsan meg is tette azt.
Ott helyben nem jelentkeztek az újabb hibák, csak mikor már hazaértem. A szervizben azt mondták, próbáljam meg lemeríteni és tölteni. Sajnos tényleg akartam, el is kezdtem lemeríteni, de a következő problémák jelentkeztek. Ugyanúgy újraindult, volt, amikor csak az Apple jel villogot fel, majd elaludt, és ezt ismételgette, ez két eredményhez vezetett: vagy fekete képernyőt mutatott, vagy pedig azt mutatta, hogy lemerült, és tegyem fel töltőre.
Mikor töltőre raktam, akkor is véletlenszerű végkifejlet volt: VAGY rögtön bekapcsolt, és mutatta, hogy fel van töltve, VAGY töltőn kellett hagyni egy hosszú ideig, mert "ténylegesen lemerült", mikor pontosan emlékeztem, hogy kb. 89%-nál voltam, VAGY feltettem és rögtön bekapcsolt, de amint levettem a töltőről, azon nyomban kikapcsolt az egész.
Aztán nem sokkal ezután megjelent a fekete képernyő. Láttam, hogy be volt kapcsolva, de csak egy egyszerű sötét képet mutatott. Onnantól kezdve nem tehettem semmit. Nem tehettem töltőre, valamint hiába kapcsoltam ki/be, vagy indítottam újra, ugyanúgy mutatta az almát egy-két másodpercig, majd feketeség. Felhívtam ezzel is a szervizt, azt tanácsolták, vigyem be hozzájuk, mert akkor újratelepítik és frissítik a szoftvert, mert ez valószínűleg már annak a hibája. Elvittem. Kiadták. Ott helyben megint semmi új nem történt, pedig direkt addig ültem ott, amíg meggyőződtem, hogy tényleg nincs vele baj. Kb. félórát teszteltem a váróban, semmi. Hazavittem, tényleg úgy voltam vele, hogy most végre megoldódott. Hát nem. Amint elkezdtem használni a telefont, böngészni, letölteni a régi alkalmazásaimat, beállítani a beállításokat stb. Újraindult. Olvastam utasításokat aneten, mondták, hogy most hagyjam tölteni, meg merítsem le teljesen. Elkezdtem, nem ment. Megint jelentkezett a fekete képernyő. Próbálkoztam különböző gombkombinációkkal, azt is javasolták, hogy ha már mindent kipróbáltam, akkor az iTunes-on keresztül telepítsem és frissítsem újra az Apple-t. Ha meg az sem jön be, vigyem el szervizbe. Hát köszi. Rákötöttem a gépemre, és azon nyomban azt írta ki az iTunes, hogy valami hibát észlelt a telefonban, és javasolja, hogy töröljem és telepítsem újra az egészet. Végre megörültem, hogy ez most biztos működni fog. A telepítés közben is a telefon elkezdett villogni, vagy kikapcsolt, és akkor megszakította a műveletet, de csak újra el kellett indítanom a töltést, és ugyanonnan folytatódott. Amikor kész volt, szerencsére be tudtam kapcsolni. Nem is csináltam semmi nagyot, csak beállítottam a jelszavamat, meg megnéztem egy videót YouTube-on, azonnal újraindult. Ugyanazokkal a lefagyásokkal, villogásokkal, vagy hogy csak akkor kapcsol be, mikor töltőn van, vagy már akkor sem... A fekete képernyővel egyelőre nem találkoztam, de a tünetek azt mutatják, hogy egyre közelebb kerülök ahhoz a stádiumhoz.
Azt még úgy plusz infónak elmondanám, hogy a képernyőt csak egyszer kellett kicserélni, de azt is már réges-régen. Alig kétszer ejtettem le egész éltében. Azt is úgy, hogy az egyik esetben törött el, a másikban pedig egy nagyon vastag, tipikus becsukhatós tok volt rajta, alig huppant. Ez a három eset volt, hogy szervizbe kellett vinnem. Csak két éves a telefonom, és még nem szeretném cserbenhagyni. Remélem, van erre valami megoldás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!