Ennek a fagyasztószekrénynek annyi?
Van egy régebbi fajta (~15éves), 120literes, Lehel fagyasztószekrényünk.
Évek óta állt, nem használtuk. De mikor ki lett kapcsolva semmi baja nem volt.
Ma bekapcsoltam, szépen be is indult, járt a kompresszor, belül is lehetett hallani, hogy surrog a járatokban a hűtőközeg.
Több, mint fél órát járt, de semmit nem hűt, hátul a hőleadója sem melegszik.
Mi lehet a baja? Fel lehet még támasztani, vagy kuka?
Szerintem fél órától ne sokat várjál.
Tegyél bele egy hőmérőt és pár óra múlva nézz rá addig pedig ne nyitogasd.
Lehet, h csak be kell indulnia rendesen.
Oké, hagyom tovább járni.
A fél óra alatt kétszer nyitottam ki, nem hiszem, hogy ez lenne a probléma.
Közben megint megnéztem. Semmi. :(
A hátsó hőcserélő még csak nem is langyosodik 1 óra folyamatos járás után.
ha a hátulján a "hőleadó rács nem melegszik, akkor gond van, kb. 5 prerc után már forrónak kellene lennie!
vszínű valamilyen dugulás van a hűtő rendszer csöveiben.
utolsó lehetőségként, meglehet próbálni, természetesen kikapcsolt állapotban, "fejre állítani" 5-10 percre, majd vissza a talpára. FONTOS!...utánna várni, 4-5 órát az újboli bekapcsolással. Ha így sem melegszik a hátulja 5-10 perc után, akkor vagy hűtőgépszerelő (nagynyomású komprasszorral, a hűtőrndszert megbontva, átfúvatás, majd újból feltöltés hűtőközeggel (10-15ezer FT) vagy csere...
Értem, köszönöm.
Ezt a fejreállítós módszert még megpróbálom.
Költeni rá, megjavíttatni nem akarom, mert úgy sincs rá szükség. Most is csak azért kapcsoltam be, mert szerettem volna eladni. Ahogy láttam 2-3eFt-ért mennek ezek működőképesen. De ráfizetni nem akarok. Így meg gondolom 500Ft-ért se kéne senkinek.
Úgyhogy ha ez a módszer sem segít, majd kirakom lomtalanításkor, vagy "e-hulladék" gyűjtéskor.
Köszönöm a válaszokat.
Sajnos úgy tűnik így jártam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!