Szellemet fényképeztem le?
Figyelt kérdés
Éppen csináltam a szokványos képeimet. Rutin fotós vagyok több ezer képet készítettem már, de egyiken se fordult elő még ilyen. Nem hiszek a szellemekben, de a mostani esettől a hideg is kirázott. A képet magánügy miatt ide nem töltöm fel és máshová sem, de ott van rajta valami aminek nem kéne ott lennie. A következő dolgot csináltam: sorozat képeket készítettem vakuval erre meg az egyik képen megtekintés közben egy szellemet láttam, vagy valamit. Néhány haveromnak is megmutattam és azokban is megállt az ütő. Egy szabályos fátyol van a kép jobboldalán (apám felől jön a fehér lepel három látható fodorral a másik oldalon meg valami háromszögféle egy a tükör előtti füstszerű valamivel). Eddig nem volt ilyesmi most meg sikerült valamit lefényképeznem. Múlt héten volt egy halálközeli élményem is: éppen autót vezettem, mikor egy szembejövő kamionról levált egy hatalmas kerék és majdnem engem talált el. Azóta elmentem templomba is imát mondani (nem vagyok vallásos, de meg kellett tenni, mert nagyon közel volt a halál). Ha nem egy lepelszerű valamit fényképeztem le akkor ezt csakis a fényképezőgépem hibájának tulajdoníthatom. Amúgy jó kis gép és az utánalévőkön, amiket ugyan ott készítettem nyoma sincs annak a valaminek.2014. aug. 21. 20:28
11/12 anonim válasza:
Nagy eséllyel valóban szellem, csak nem halott ember lelke, hanem optikai anomália.
Szellemképnek vagy ghostingnak hívják.
12/12 anonim válasza:
A szellemek megjelenhetnek fotókon... Ezért van az, hogy amit élőben nem látsz, azt a gép viszont felveszi. Nekem is volt már "valami" a fotómon. Valami aminek 2 arca volt, megjegyzem Tunéziában készült egy tájról!!!!
Viszont ha egy szellem olyan képen jelenik meg, amin emberek vannak, magyarul pl: te vagy rajta, vagy család, akkor rátok szállt, vagy valamit akar, de legvalószínübb hogy elhunyt családtag, ismerős.
Szerintem az teherautós eset, csak a véletlen műve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!