Mitől vannak. Maguktól elszállva az elektronikával foglalkozó úgynevezett nagytudásúak?
Nem az a lényeg hogy mihez ért.
Én egy nagyvállalatnál dolgozom, sok tanult kollégámmal egyetemben, mindannyian profik a saját szakmájukban. Élvezet velük dolgozni, amikor nem az alapoknál kell kezdeni elmagyarázni valamit. Persze vannak olyan dolgozók is, aki nagyon ügyesen csinálja a betanított feladatait, de mondjuk évek óta ugyanazt a rutin feladatot végzi és mégis előfordul hogy nem képes megjegyezni 10 különböző dolgot ez idő alatt.
Velük szemben a kollégáimmal nap mint nap újabb és különböző problémákat kell kiszúrni, az okára visszavezeti, megoldást találni, stb., mindezt mondjuk olyan bonyolult rendszerek működésében, amiről fogalmat alkotni sem mindennapi feladat, dokumentációk rengetegében olvasva és sok szakmai tapasztalatot párosítva lehet eredményt elérni.
És amikor kénytelen vagyok olyannal együtt dolgozni akinek azt mondod hogy nyomja meg a piros gombot és ehelyett megnyomja a kéket, elég lehangoló tud lenni.
Ennek ellenére nyugodtan mondhatom magam és a kollégáim nevében, hogy amikor bepontozom neked a nyulat és te körberajzolod, senki nem néz le érte és még dícséretet is kapsz. De sokszor baromi fárasztó ha ennek ellenére nem tudsz átadni fontos dolgot a tudásodból, mert nincs felvevő közeg.
Vannak akik alapból nagyon jó fejűek, vannak akik véres verejték árán tanulnak és vannak akiket nem érdekel semmi. Ez utóbbiak érezhetik úgy hogy lenézően kezelik őket.
"hogy amikor bepontozom neked a nyulat és te körberajzolod, senki nem néz le érte és még dícséretet is kapsz"
Pl ez sem lehet egyszerű munka. Bepontozni a nyulat. Sokan meg azt se tudják mi az.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!