Fényképet lehet laminálni?
A színesen nyomtatott papírt gondolom, hogy lehet.
Nem írtam, de én az előhivatott fényképekre gondoltam.
Nem púposodik, mosódik el?
Lamináltam már fényes és matt fényképeket is (a nyomtatott képek mellett), hasonlóan kedvező "végeredménnyel".
Szép kort megélt elhunyt Szüleim sírkövére 2005 óta színes (céges, márkás...)lézernyomtatóval (hozzá való A4-es normál irodai papirra) kinyomtatott, kb. A/5-ös méretű laminált (60. házassági évfordulójukon kettejükről készített) képet ragasztok fel minden tavasszal, ügyelve arra, hogy a lamináló fólia a kép kontúrján legalább 3-5 mm-el túl érjen (átlátszó, így nem zavaró!), a két összetapadt fólia réteg egy évet gond nélkül kibír, nem ázik be, bírja a nyári napsütéstől felhevült sírkő szinte már égető hőmérsékletét is!
Télen is meghagyom, évente a színek fakulása miatt cserélem. A felragasztást kétoldalú ragasztó szalaggal (pl. PVC ragasztó szalaggal) végzem.
A kifakulás nem jelentős, de nem minden szín egyformán fakul, így egy kicsit színhibássá válik a kép az egy év alatt.
Már belamináltam Media Markt-i automata (állítólag vegyszeres laboráló technikával készülő) képet, kíváncsi vagyok, hogy a "fénykép" laminálva mennyire viseli el az időjárási igénybevételeket.
Elnézést a "túl" részletes leírásért, de ez egy elég extrém igénybevétel a laminált képekhez, és az igen jó árfekvésű LIDL-es, TESCOS tömegárús fólia (és fúliázó) tökéletesen megfelel erre a célra (is).
Néha igen kedvező áron kapható (egy sör áráért akár 10 db. A/4-es...)fólia, érdemes vele kísérlezetni.
Köszönöm.
Nekem nem volt ennyire egyértelmű, mert találtam pár netes leírást, hogy a laminálás következtében gázok szabadulhatnak fel a fényképből, amitől buborékos lesz...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!