A magyar elektromos hálózat mikor tért át 220V-ról 230 voltra?

Nekem 96 rémlik.

És 1996 jan 1-től lehet csak 230/400 voltos eszközöket forgalomba hozni.

220 Volt - nincs!

Sok változást hozott életünkben a XX. század. Számos új dolog született és sok régi változott meg. Ilyen az öreg 220 V is. Talán nem mindenkinek tûnt fel - lásd például Modem kor 2000. áprilisi szám 20. oldal (a telefon a konnektorból témájú cikkünk, a szerk.) - de tény, hogy manapság már nem lehet olyan, villanyárammal mûködô árucikket kapni, amelyen az állna valamilyen formában, hogy azt 220 V-ra gyártották.

A Magyar Szabványügyi Hivatal (jelenlegi nevén: Testület) az akkori Ipari és Kereskedelmi Minisztériummal egyetértésben már 1992-ben elkészítette a hálózati feszültség névleges értékére vonatkozó szabvány korszerûsített tervezetét, amelyet meghirdetett és véleményezésre szétküldött az áramszolgáltatók és a nagyobb gyártók szakértôinek, a szakmai egyesületeknek. A vitaanyagot többszöri módosítás után 1993. szeptemberében fogadták el, s a konszenzus eredményeként született MSZ 1 jelû szabványt a Szabványügyi Közlöny 1993. decemberi számában közzé is tették. Ez - nemzetközi egyezményekkel összhangban - elôírja, hogy az új villamos készülékeket a "megszokott" 380/220 V-os hálózati tápfeszültség helyett a továbbiakban hazánkban is 400/230 V-ra kell tervezni, valamint csak ilyen készülékeket szabad gyártani. 1996. január 1-tôl már csak a 400/230 V-os készülékeket szabad forgalomba hozni. Tartalmazza továbbá, hogy 2003. január 1-jétôl a hálózati feszültség névleges értéke 230 V kell, hogy legyen. Mi áll ennek hátterében?

A Közös Piac tagországai már évekkel ezelôtt felismerték: az ipart és a kereskedelmet, az egységes piac kialakulását akadályozza, hogy az európai országokban nem egységes a lakosságot és a kommunális fogyasztókat ellátó villamos hálózatok névleges feszültsége: például Norvégiában 240V, Franciaországban 230V, Németországban és térségünkben 220V a fázisfeszültség. Ezért az Európai Elektrotechnikai Szabványosítási Bizottság kidolgozott egy dokumentumot azzal a céllal, hogy az EU tagországaiban alkalmazott különbözô névleges feszültséget - átmeneti szabályozások alkalmazásán keresztül - egységesítsék. Ez az addigi három helyett egyet, a 230V-ot tartalmazza. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy bár eredetileg Európában a legtöbb lakos 220 V-os hálózatba volt kötve, azonban a jogalkotók úgy gondolták, hogy a "középútra", azaz a 230 V-ra való átállás demokratikusabb, mûszakilag pedig kevesebb problémát vet fel egy 10 V-os változás, mint egy 20 V-os.) Elôírja továbbá, hogy az áttérést minél hamarabb, de legkésôbb 2003-ig be kell fejezni. Ennek hatására a nyugat-európai országok zöme az áttérést megkezdte. Élenjáró közöttük Németország, ahol ez a munka már 1987-ben elkezdôdött. Ezen koncepció jegyében kezdtek el dolgozni a magyar gazdasági-mûszaki szakemberek is.

A nyugat-európai kutatók részletes vizsgálatokat folytattak, hogy megállapítsák a magasabb feszültség hatását a 220 V-ra tervezett készülékekre. Kijelentették, hogy a szabvány szerint gyártott készülékek elektromos biztonsági tartalékai - habár kétségkívül csökkennek - még mindig megfelelô nagyságúak.

A vizsgálatok másik része a készülékek élettartamára gyakorolt hatásra terjedt ki. Leszögezték, hogy az élettartamot nem az elektrotechnikai elöregedés, hanem a mechanikai állapot, a kivitel minôsége, így például a rozsdásodás határozza meg. Ennek alapján a háztartási gépek élettartamát tíz-tizenkét évben határozták meg. Az esetlegesen jelentkezô hatásokat a gyakorlati életbôl vett példákkal is illusztrálták: megállapították, hogy az áttéréskor még használatban lévô, 220V-ra méretezett villamos motorral ellátott eszközök (pl. porszívók) forgógépe valamivel gyorsabban fog forogni, mint azelôtt és ez által magasabb szívóhatást stb. lehet elérni. Ugyanakkor a készülékek némileg erôsebb melegedésére is kell számítani. Az elektromos fôzô- és sütôkészülékek is nagyobb hôt, esetleg gyorsabban állítanak majd elô. Elsô látásra e változások elônyösnek tûnnek, de el kell mondani, hogy ezek a különbségek mindössze 5 százalékot fognak kitenni, azaz gyakorlatilag észrevehetetlenek maradnak (a hús nem 60, hanem 57 perc alatt sül meg).

A hagyományos izzólámpáknál a 230 V-os feszültség megrövidítheti az élettartamot; azonban tudni kell azt, hogy ezeket mindössze 1000 üzemórára tervezik. Átlagos üzemeltetés során kb. évente kell cserélni a lámpákat. Mivel a feszültségáttérésre több év alatt kerül sor, ezért addigra már az összes izzólámpát - esetleg többször is - kicserélték. Itt kell megemlíteni, hogy a hazai gyártású izzólámpák és fénycsövek már évek óta 230 V-ra készülnek.

A híradástechnikai készülékek szinte mindegyike feszültségstabilizátoron keresztül kapja a tápenergiát. A 220 V-os bemenôfeszültségre méretezett transzformátor és az azt követô stabilizátor 230 V-on sem fog hibásan mûködni, de némileg nagyobb hôfejlôdésre, melegedésre itt is számíthatunk. A szakértôk megállapították továbbá, hogy az épületek elektromos hálózatát illetôen sem kell megijedni. A vezetékeket, dugaszolóaljzatokat, stb. nem kell kicserélni, mert azok szigetelése már eredetileg is 250 V-ra készült, ugyanakkor ennél is nagyobb próbafeszültséggel ellenôrizték.

Összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy az áttérés idejére várhatóan kihal a 220 V névleges feszültségre gyártott készülékek nagy többsége. A minôségtanúsító intézetek már most is csak 230 V-ra vizsgálhatnak új termékeket.

A külföldrôl "magánimport" révén beszerzett árucikkek mûködtetésével sem lesz baj. Itt legfeljebb azt kell szem elôtt tartani, hogy a "KGST-piacokon" elôforduló készülékek jelentôs része - a feszültségemeléstôl függetlenül - sajnos nem felel meg az alapvetô érintésvédelmi követelményeknek sem!

A 230 V igazából csak a szinuszjel effektív értéke, tehát a feszültség a szinusz értelmében, így az idő függvényében többféle értéket vesz fel.

A csúcsértéket úgy számolhatjuk ki, hogy a 230-at megszorozzuk √2-vel, ami 325,27 V.