Napokig el tudok lenni egyedül és jól érzem magam?

Az elején tisztáznám hogy nem vagyok antiszociális, egyszerűen csak introvertált. Vannak barátaim de messzebb laknak, hétköznaponként estig elvagyunk a városban, viszont hétvégente csak ritkán találkozunk, azokat családdal vagy egyedül töltjük, esetleg iskolán kívüli barátokkal. De persze van amikor bemegyünk a városba enni, kávézni, mozizni, sétálni, vagy csak úgy lógni. Nagy ritkán bulikba is, de oda én csak végső esetben megyek, nem az én világom. Nyáron persze dolgozok is emellett meg többször kimozdulok, de akármennyire is szeretem a barátaimat, nem tagadom hogy imádok egyedül lenni. Van hogy napokig el tudok lenni a házban úgy hogy nem unatkozok, sorozatozok, olvasok, írok, rajzolok, tanulok (itthon legalább annyi tudást felhalmozok mint az iskolában), egyszerűen átváltok egy nyugis, alkotó üzemmódba és fejlesztem magam, és ettől teljesen boldog leszek.

De ezt néhányan furcsának gondolják, a szüleim sem értik hogy tudok napokig ellenni magamban, sok korombeli fél napot sem bír ki teljesen egyedül. Néha olyan érzés mintha valami nem stimmelne velem, míg mások odakint élik az életüket, szocializálódnak mindenfelé én itthon ücsörgök és élvezem ezt. Egyáltalán nem unatkozok sőt, úgy kell nekem az egyedüllét időnként, mint a friss levegő.

Azt is furcsállni szokták hogy magamtól tanulok olyan dolgokat amik érdekelnek, pedig szerintem ez teljesen normális.:D

Azt gondolom hogy vannak itt bőven introvertáltak, de ti is el tudtok lenni akár napokig egyedül úgy, hogy az teljesen feltölt titeket? És ti is kaptok hasonló kommenteket családtagoktól vagy ismerősöktől, hogy többet kellene kimozdulnotok? Mit lehet erre válaszolni?