Lehetünk olyanok mint kiskorunkban?

Sokszor elgondolkodok azon, hogy vajon a 6-7 éves énem mit szólna ahhoz amilyen ember lettem? És kétlem hogy boldog lenne...csalódott lenne...mert az idősebb önmaga egy folyton panaszkodó, depressziós kis senki lett aki folyton feketébe jár.

Emlékszem kiskoromban csodálatosnak láttam a világot, mindenkivel jóban akartam lenni, mindenkivel kedves akartam lenni és ha be is szólt valaki, nem emlékszem rá, mert nem törődtem ilyen dolgokkal. Csak a barátaimmal, a családommal. Imádtam a természetben lenni, virágokat szedni, csodálattal nézni a Napot...Nem érdekelt hogy nézek ki, volt olyan hogy nagyon fiúsan néztem ki, máskor meg nagyon lányosan, és lehet hogy furcsán néztek rám de nem érdekelt mert boldog voltam, csak úgy, attól hogy élek.

Persze kiskorában az ember még naív meg minden, de én szeretnék most is ilyen boldog lenni mint anno...mégis mi változik hogy egyre több ember depressziós lesz és nem szereti az életét?