Mit tegyek megőrülök?
Ez nem a tested kinézetéről szól, hanem a testi egészségedről és a lelkiállapotodról.
A sportszerű mozgás mindig megdolgoztatja a vérkeringésedet, és az anyagcserédet. A szervezeted sokkal egészségesebb lesz, ez pedig a hangulatodat is javítja hosszútávon. A mozgás már rövidtávon is boldogsághormonokat szabadít fel a szervezetben.
Ezenfelül lenne valami valóságos dolog, amiben fejlődhetsz. És sok sportot több másik emberrel együtt csinálhatsz, és ez pedig jó közösségi élményt nyújthat neked.
Van olyasmi sport, amit szívesen kipróbálnál?
Ezért lenne itt az ideje tenni is valamit, nem csak várni.
Továbbra is úgy gondolom, hogy valami sportot vagy mozgalmasabb közösségi hobbit kellene csinálnod. Mert mondom, a lélekszerkezetedben van a hiba, ha egy játék ekkora hatással lehet rád. Szóval erre hosszútávú megoldást kell találni, különben nem ez lesz az egyetlen ilyen eset.
Most elég, ha csak rövidtávon találsz magadnak valami olyat, ami építő jellegű és rendesen le is köt.
Nekem volt párszor olyan, hogy kissé kiüresedettnek, depressziósnak éreztem magamat, miután egy kedvenc animémet befejeztem. Én koleszos voltam gimnazistaként, és habár introvertált vagyok nekem tökre jó volt az osztálytársaimmal és a szobatársaimmal együtt közösségben lenni, valamint szerettem tanulni is. Ez nagyjából teljessé tett. Nem igazán szerettem otthon lenni, ezért se a hétvégéket, se a szüneteket nem igazán szerettem. Ezekben az időkben animéztem sokat. Ekkor voltak azok, hogy enyhe depibe estem egy jó anime vége után. Az én módszerem az volt, hogy elkezdtem nézni egy másik animét, ami szintén nagyon leköt. Ez hatásos megoldás volt, de nem egészséges túlzottan, mert az ürességérzés és a depi KÉNYSZERÍTETT abba, hogy újabb animébe kezdjek, nem pedig csupán a kikapcsolódási, szórakozási vágy, ez pedig rossz. Bár nekem csak a hétvégét vagy a szünetet kellett így kihúznom, mert a suli és a kolesz újra helyrepakolta a lelkiállapotomat.
Tehát mégegyszer:
-ne csak várd, hogy elmúlik, hanem tegyél valamit.
-végül valami hosszútávú megoldást kell majd találnod, de most elég valami rövidtávút, ami leköt, ami érdekel. Ha elsőre nem is találsz ilyet, ne add fel, kutass, kísérletezz további elfoglaltságokkal.
Én vagyok a 01-27 11:39-es; 01-28 00:59-es; 01-28 13:06-os; 01-28 18:36-os; 01-28 19:15-ös; 01-31 17:46-os válaszoló. Továbbiakban Manó.
Szerintem mindenképpen menj el egy pszichológushoz vagy kérj segítséget egyéb szakembertől, ha öngyilkossági gondolataid vannak.
Nekem is voltak öngyilkos gondolataim, és nagyon közel kerültem ahhoz, hogy meg is tegyem. Elmentem egy pszichoterápiára. Azóta sokkal jobban vagyok
Vagy esetleg mi lenne, ha szüleiddel beszélnél erről?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!