Mit csinájak? Holnap suli és nagyon félek

"nem látom értelmét ha úgysem értékeli senki"

Ez kiverte nálam a biztosítékot, bár a többi is nagy butaságnak tűnik.

De ezen a mondaton erősen gondolkozz el, mert különben nagy baj lesz később.

Butaságokat beszélsz - azonban megértem. Én is hasonló szituációban voltam, kissé hasonlóan gondolkoztam.

Nekem sem voltak barátaim (az osztályomban, az évfolyamban volt 3), az én esetemben azért, mert krónikus betegségem volt, és a fájdalmak (és egyebek) miatt gyakran otthon kellett maradnom. Januárban talán 5 napot, ha voltam. Az osztálytársaim mindezt valamiért nagyon viccesnek találták és állandóan ezzel viccelődtek, ami nekem nagyon fájt, így befelé fordultam - onnantól pedig ténylegesen egyedül voltam. Meg aztán mindig kell valaki, akit ki lehet közösíteni, meg akit ki lehet beszélni, akiből viccet lehet csinálni. Ez már csak így megy. Hogy az én osztályomban pont én voltam, a tiédben meg te vagy, nos, balszerencse, de az élet megy tovább. Ha gondolod írhatsz, beszélhetünk erről.

HOSSZÚ! De megérné elolvasnod.

"kihasználják a gyökér tanárok, hogy joguk van ahhoz, hogy egy életre tönkretegyenek bárkit lelkileg" Ezt viszont egy az egyben bebeszéled magadnak. Szerintem ez egy kifogás, hogy ne tanulj. Én tudom, milyen az, ha egy tanár tönkretesz lelkileg - ebbe betegedtem bele, és azóta se gyógyultam ki belőle, azonban az nem úgy néz ki, hogy dogákat irat minden héten és lecs-sz titeket, ha sok a karó. A mi tanárunk minden órán ordított velünk, kétszer-háromszor is elmondta, milyen hülyék, értéktelenek és senkik vagyunk, semmit se fogunk elérni, nem fogunk tudni leérettségizni, egy híd alatt fogunk meghalni. (A kedvencem tőle, amikor helyettesített: Nem hoztuk el a kémia könyvet > nem tudunk tanulni > hülyék maradunk > megbukunk > nem tudunk majd leérettségizni > nem kapunk állást > nem lesz pénzünk > híd alá jutunk > alkoholisták leszünk > meghalunk. Konkrétan így előadta. :D) Állandóan idiótázott és parasztozott minket (és a szüleinket!!! is, akiknek a nevelését is kritizálta), olyan félelemmel ültünk ott az óráin, hogy a kérdéseire nem mertünk válaszolni (mert mi van, ha nem jót válaszolunk?), ugyanakkor féltünk nem válaszolni (mert mi van, ha senki se válaszol?). Egy kérdésre mertem válaszolni, azt is gyomorideggel, olyan halkan, hogy két sorral mögöttem már hallani se lehetett. Egy olyan dolog volt, amit kiskorom óta pontosan tudtam, de most mégis féltem kimondani. Emelt szinten tanította a biológiát egy humános osztálynak - mi ehhez hülyék voltunk, sorba szedtük az egyeseket. 12 egyesem volt közvetlenül egymás után, év végén 1,7-es átlaggal mentem épp át - hasonlóan az osztály 90%-hoz. Minden másból az átlagunk legrosszabb esetben 3, de leginkább 4-5 volt. Perceken át ordított velünk, amikor páran késtek a hó miatt - pedig az igazgató a hangosban mondta be, hogy késni fognak páran emiatt, és nézzék el nekik a tanárok. Egy másik eset, a fél osztályt későnek írta be (és persze ordított velünk), mert pár percet késtünk az óráról - annyira zuhogott, hogy patak alakult ki az iskolában, nem tudtunk eljutni az épületig, még a tanárok is ott álltak. A bizonyos tanár még az osztályfőnökünket is lekapta a tíz körméről. Nem írok semmilyen nevet, de ez mind megtörtént; megvan az esélye, hogy valaki az évfolyamomból erre rátalál valahogy, és tudni fogja, kiről beszélek.

Mindenesetre mindezt nem azért írtam le, mert panaszkodni akartam. Szimplán szeretném, ha megértenéd milyen is az, ha tényleg tönkretesz egy tanár lelkileg, és habár ez még nem a legextrémebb eset, biztos vagyok benne, hogy jóval rosszabb, mint ami ott folyik.