Hogyan jöhetnék rá, mi jó nekem? (hosszú)

Alapvetően egy bizonytalan ember vagyok, szorongós, és sok helyzetben félek, bár nem szoktam kimutatni. Ez több területen is problémát jelent, például a nagy szerelmem ezért szakította meg velem a kapcsolatot, mert adódott egy helyzet, amiben nem tudtam volna mellette erős maradni, ezért nélkülem jobbnak látta tovább élni. Ezen már kezdem magam túltenni, több-kevesebb sikerrel, de sokkal jobb már, mint 3 hónapja volt. Most, hogy szünet van, itthon punnyadok, elkezdtem nézni egy sorozatot, ami huszonéves lányok életéről szól. Kb. fogalmuk nincs, mit akarnak az élettől, tengnek-lengnek, rossz döntéseket hoznak és úgy tűnik, hogy elég egy kis fuvallat ahhoz, hogy kibillenjenek. Kicsit bepánikoltam attól, hogy mi történik, ha én is ilyen leszek. Alapvetően szeretek élni, de most megfordult a fejemben, hogy inkább még most öljem meg magam, mielőtt minden tönkremegy, vagy vigyem végig, és aztán. Persze ez azért van, mert tényleg szörnyen bizonytalan vagyok, már csak pár hónapom van eldönteni, melyik szakra menjek az egyetemen. 3 között imbolygok, mindhárom olyan szak, amivel szinte esélytelen elhelyezkedni az országban. Mindhárom nagyon érdekel, de nem tudom, elég kitartó lennék e, és fenn tudnám magam tartani. A szüleim segítőkészek nagyon, anyámmal mondjuk borzalmas a kapcsolatom, az édesapámat viszont nagyon szeretem és anyagiakban támogat, de nem lenne képem az ő átlag keresetükből élni Pesten. Párkapcsolatok terén is úgy érzem, nem megy, eddig 7 sráccal próbáltam, ami az én koromban elég sok, azt hiszem. Mindegyikkel pár hetet/hónapot voltam együtt, mert valami nem stimmelt, ezért szakítottunk. Általában olyanok miatt, hogy nem értettük jól egymást, nagy volt a távolság és keveset tudtunk találkozni, hirtelen ötlet volt, vagy ez az utóbbi (ami amúgy nem is biztos, hogy ezért történt, a fiú nem fejtette kis, csak agyőt mondott, de szerintem ez volt a baj). A barátaim őszinte emberek, de félek, hogy valami baj van velem, és nem vagyok képes észrevenni, ők pedig nem akarnak megbántani. Igyekszem kedves és megértő lenni, tisztában vagyok a hibáimmal is, és tudatosan figyelve dolgozom rajtuk, de ezen az egy dolgon, a bizonytalanságon nem tudom, hogyan dolgozzak, mert félek, hogy csak elhitetném magammal, hogy én egy nagyon magabiztos ember vagyok, és jól döntöttem, aztán huszonévesen én is oda jutok, mint ezek a sorozatszereplők. Tudom, hogy naponta mennek ki emberek semmivel a semmibe, és mégis megélnek, és azért is tökre szégyellem magam, hogy én ilyenektől sírva fakadok, hogy egyetem meg munka és tömegközlekedés. Dolgoztam már suli mellett, méghozzá érettségi előtt, egészen jól bírtam, de fél év után beleőrültem, és nem a suli miatt, hanem rohadt monoton volt. Vannak céljaim, például most a legközelebbi az, hogy eldöntsem, melyik szak illene hozzám a legjobban, de mégis annyi minden más is kapcsolódik hozzá és minden befolyásol mindent, szóval egy kicsit asszem túlgondolom ezt az egészet.